2015. április 30., csütörtök

100 nap imádságban 37.

MASTER-Praying Man.png   37. nap - 2015. április 30. csütörtök

“Isten igéjének összes ígérete alapul szolgálhat imánkhoz. Bármilyen lelki áldásra van szükségünk, előjogunk, hogy Jézus nevében kérjük" Gondolatok a hegyibeszédről, 133. o.

IMACÉLOK

1.   Imádkozzunk egy "Felház" tapasztalatért azok számára, akik részt vesznek a Generál Konferencia ülésszakán. Igen, ügyeket tárgyalni kell, de imádkozzunk azért, hogy nyilvánvaló legyen az, hogy Isten az Ő népe között van.

2.   Imádkozzunk annak megértéséért, hogy a Hetednapi Adventista Egyház egy prófétai mozgalom, prófétai üzenettel, amelyet a Menny bízott ránk egy prófétai küldetéssel együtt . Ezért nem szunnyadjunk a föld történelmének eme kritikus időszakában.

3.   Imádkozzunk azért, hogy több időt szenteljünk a Biblia tanulmányozására és imádságra a vezetőkért és laikusokért, hogy teljesen átengedjük Istennek az egyház vezetését, az Ő akarata szerint.

4.   Imádkozzunk a Krisztusban való egységért a küldöttek között és a jelenlevők között is, hogy ez felül kerekedjen minden vélemény különbségen, és hogy a résztvevők alázattal fogadjanak el minden eredményt, amely talán nincs összhangban az ő személyes meggyőződésükkel.

5.   Imádkozzunk azért, hogy a programok és minden program vezető, beleértve a bizottsági üléseket is a Szentlélektől vezettettek legyenek, és ezek az összejövetelek életet megváltoztató események legyenek, nem csupán ügyek intézése. 

6.   Imádkozzunk azért, hogy a zenei szolgálatok a Generál Konferencia ülésszakán Istent dicsőítsék és a résztvevőket közelebb vonják Jézushoz. Imádkozzunk azért, hogy a panasz helyett inkább a dicsőítés lelkülete uralkodjon Isten iránt életünk minden aspektusában, legyen az istentisztelet, vagy munkánk.

7.   Imádkozzunk a küldöttek és vezetők biztonságáért és egészségéért, amint a San Antonio-ba való utazásra készülnek.

8.   Imádkozzunk azokért, akik a színfalak mögött dolgoznak, akik logisztikai terveket készítenek a San Antonio-i Generál Konferenciai ülésszakra.

9.   Imádkozzunk a Kommunikációs osztály küldötteiért, és az Archívum és statisztikai osztály küldötteiért, akik a jövő nemzedéke számára készítenek értékes dokumentumokat

10.               Imádkozzunk "befolyásközpontok" létrehozásáért, különösen a nagyobb városokban szerte a világon, amelyek segítik az embereket mindennapi életükben és bemutatják Krisztus szeretetét.

Először az Ő országa

·        Elmélkedésre szánt bibliai szakasz: Mát 6:33-34
·        Kulcs szakasz: “Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mát 6:33)

Sok időt töltöttem az autizmus tanulmányozásával, fejlesztettem diagnosztikus képességeimet, különböző kezeléseket terveztem a rendellenességgel küzdő gyermekeknek, és támogatást nyújtottam a családjaik számára. Az igazat megvallva mindig is arról álmodoztam, hogy egy nap lehetőségem nyílik előadást tartani az egész nemzet előtt a témakörben.

Így elképzelhetitek, milyen izgalommal töltött el, amikor néhány hete egy e-mailt kaptam az Amerikai Nemzeti Autizmus Társaságtól. Ebben arról értesítettek, hogy a jelentkezésemet elfogadták, tarthatok egy előadást a következő nemzeti konferencián, Denverben, 2015. július 8-11 között. Imameghallgatás volt, és egy álom beteljesülése. Ám az örömöm hirtelen elhomályosult, hiszen rájöttem, hogy ez egy időben lesz a Generál Konferencia következő ülésszakával. Lelkesedem az ima szolgálatért, és már felajánlottam a szolgálatomat, mint imacsoport-tag a 10 napos ülésszakra.

Ebben a pillanatban az Úr emlékeztetett az Ő ígéretére: “Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mát 6:33) Tudtam, hogy nem változtathatom meg az Úr iránti gondolataimat. Nem választhatom e világ dolgait - legyenek azok bármilyen nemes célok - az Ő szolgálatra való elhívásával szemben.

Naponta kell megütköznünk ilyen döntéshelyzetekkel. Mit választunk akkor, amikor az Istennek való szolgálat ütközik saját földi érdekeinkkel?

Én meghoztam a döntésemet! Az Úr időről-időre megtartotta nekem adott szavát, így nekem is meg kell tartanom a Neki adott szavamat. Azt ígéri, hogy “nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek” (Zsid 6:10). Azt választottam, hogy hiszek az Úrnak. És te?

Szívből jövő imádság

Drága mennyei Atyánk! A teljes odaszentelődés nem könnyű. Bár szeretünk Téged, nem mindig könnyű feladni e világ dolgait, amikor szolgálatra hívsz bennünket. Ahogy ezt a 100 napot imádságban töltjük, kérünk, segíts naponként újra odaszánnunk mindenünket Neked, és szavadon fognunk Téged. Segíts, hogy legyen hitünk abban, hogy Te minden ígéretedet megtartod a mi életünkben, ha mi minden más fölé Téged helyezünk. De akár megtisztelsz minket azzal, hogy úgy válaszolsz, amint reméltük, akár nem, mi akkor is lemondunk Érted egyéni álmainkról és önző világi ambícióinkról, még ma. Bárcsak William Cowper hittel teli éneke lenne a mi naponkénti imádságunk is: “Ha bálványt hordok lelkemben - legyen az bármilyen -, ne üljön többé székedben: csak Téged áld szívem.” Ámen.

Írta: Shanter Alexander

Fordította: Erdődi Péter

2015. április 29., szerda

100 nap imádságban 36


MASTER-Praying Man.png   36. nap - 2015. április 29. szerda

“A menny nyitott a könyörgéseinkre, és felhívtak bennünket, hogy járuljunk ‘bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.’ Hittel kell oda járulnunk, bízva abban, hogy pontosan azokat a dolgokat fogjuk megkapni, amelyeket kérünk Tőle" - Prayer, 15. oldal

IMACÉLOK:

1.   Imádkozzunk a Szentlélek különleges kitöltetéséért a soron következő generál konferenciai ülésre. Egyedül Isten tudja, hogy hogyan kellene ennek megvalósulnia és hogy mire van most a legnagyobb szükségünk!

2.   Imádkozzunk azért, hogy a résztvevők nagyra becsüljék a “Kelj fel! Világosodjál! Jézus jön!” vezérgondolatot, mint ami nem csak egészében igaz az egyházra, hanem mindegyikünkre egyenként mint hívő emberekre, miközben hirdetjük Jelenések 14. fejezetének hármas angyali üzenetét.

3.   Imádkozzunk az egyház missziójáért való lelkesedés általános és tényleges nagyra becsüléséért, ami minden más megbeszélés témáját tárgytalanná fogja tenni.

4.   Imádkozzunk azért, hogy szívből jövő hálát érezzünk a Prófétaság Lelkének írásaiért és teljesen elfogadjuk azokat, mint napjainkra vonatkoztathatóakat és hogy az egyház vezetése és tagjai rendszeresen olvassák ezeket az anyagokat.

5.   Imádkozzunk azért, hogy minden küldött és résztvevő (és mi is egyenként) napi szinten személyes közösségben járjunk Krisztussal, és ne engedjük, hogy bokros teendők kössék le az Istennel töltendő időnket, még a generálkonferenciai ülés alatt sem.

6.   Imádkozzunk azért, hogy Isten gondoskodjon megfelelő vezetőkről a világ különböző tájaira a Generál Konferenciai választásokon, majd az év végi ülésen stb. (Sokan nyugdíjba vonulnak).

7.   Imádkozzunk azért, hogy a küldöttek és vezetők szánjanak majd időt a közös imádságra és az Alamodome F termében lévő imaszoba meglátogatására is.  

8.   Imádkozzunk azért, hogy az ételek egészségesek és ízletesek legyenek, és hogy a vezetők egészségesek legyenek és jó erőben legyenek az összejövetelek során. 

9.   Imádkozzunk az Egészségügyi Osztály vezetőiért és képviselőiért a GK ülésen és világszerte az egyházban, hogy bölcsen vezessenek bennünket, hogy még inkább egészség-szemléletűek legyünk.

10.               Imádkozzunk az egyházunk tagjaiért és vezetőiért egyaránt, hogy tegyék magukévá az egészségügyi üzenetet (a helyes táplálkozástól kezdve a testmozgást, a pihenést és a többit), nem csupán elméletben, hanem a mindennapi élet gyakorlatában, a családjainkkal együtt.

Ne nyúlj a tányéromhoz!

·        Bibliai szakasz elmélkedésre: 1 Kor 6:12-20
·        Alapige: “Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” 1 Kor 6:19- 20

Rengeteget beszélünk a Lélek gyümölcseiről: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség és szelídség – de mi a helyzet a mértékletességgel, ami egy másik kifejezés az „önfegyelemre”?

Az önfegyelemről könnyű prédikálni, amíg nem érint bennünket is érzékeny pontunkon, vagy a saját tányérunkon.

A közelmúltban egy barátom és én az egészséges életmód különböző elveire jutottunk el a tanulmányozásunk során, és büszke voltam magamra az élet számos területén megnyilvánuló önfegyelmem miatt. Egészen addig, amíg tudatosulni nem kezdett bennem, hogy még mindig hosszú utat kell megtennem, amennyiben az a téma, hogy teljesen magamévá teszem-e az egészségügyi üzenetet úgy, ahogy kellene. Rengeteget tudok beszélni a Lélek „gyümölcséről” és az „önátadásról”, csakúgy mint arról a sok útról és módról, amelyen keresztül az Isten munkálkodott az életemben az évek során, csak — ne érintse az édességes tányéromat!

A legtöbb helyen engem valószínűleg meglehetősen konzervatívnak tekintenének. Vegán vagyok (legtöbbször) és egész rendszeresen fogyasztom a salátáimat és zöld ételeimet. Tehát nem kellene túlságosan keménynek lennem magammal, igaz? Végülis egész jól gondot viselek a testemről. De az utóbbi időben Isten meggyőzött a cukorhoz fűződő szerelmi viszonyomról. Igen, tényleg szeretem az édességeket. Annyira finomak, annyira felvidítanak, és bizony egy kis extrát jelentenek olykor-olykor (ahogy az édesség külön segítsége szombaton is) nem megvetendő, ugye? Vagy mégis?

Valójában tovább tanulmányoztam, és felfedeztem, hogy a cukor nem csak különleges mértékű függőséget idéz elő, hanem az agyra gyakorolt hatása is bizonyos drogokéhoz hasonlít. Amikor pedig tejtermékekkel használják, akkor még ártalmasabb. Ugyanez igaz sok nehéz ételre is, amelyeket élvezettel fogyasztunk.

Nos, lehetséges, hogy neked nem a cukor a gyenge pontod, Isten azonban felszólít bennünket, hogy tartsuk a testünket a lehető legjobb fizikai erőben, hogy teljes értékű szolgálatot végezhessünk. Valóban készek vagyunk arra, hogy egész lényünket Neki adjuk? Készek vagyunk megengedni Neki, hogy érintse még az életünk érzékeny pontjait is, még azt is, hogy mi kerül a tányérunkra? Hmmm.

Ellen White azt írja, “Krisztus pontosan ott kezdte el a megváltás munkáját, ahol a romlás kezdődött. Első megkísértése ugyanazon a ponton történt, amelyen Ádám bukása. Sátán az étvágyat célba vevő kísértéseivel győzte le az emberi nemzetség nagy hányadát, és az eredményessége azt az érzetet keltette benne, hogy ezt a bukott bolygót az ellenőrzése alatt tartja. Krisztusban azonban olyan Valakivel találkozott, Aki képes volt ellenállni neki, és egy legyőzött ellenséget hagyott maga mögött a csatatéren. Jézus azt mondja, hogy „énbennem nincsen semmije”. Az Ő győzelme a biztosítéka annak, hogy mi is győztesen kerülhetünk ki a nagy ellenséggel folytatott összecsapásainkból. Mennyei Atyánknak azonban nem az a célja, hogy anélkül mentsen meg, hogy saját erőfeszítést tennénk a Krisztussal való együttműködésre. Nekünk is be kell töltenünk a magunk helyét, az isteni hatalom pedig saját erőfeszítéseinkkel egyesítve, győzelmet hoz majd." (Counsels on Diet and Foods, 153. oldal).

Igen, Krisztus azt kéri, hogy ahol Ő is kezdte, mi is ott kezdjük, és ez az étvágyról való lemondás. Ez kedves testvéreim, lehet hogy nem könnyű, de bátorítalak benneteket, hogy “akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.” (1 Kor. 10:31)..

Szívből jövő imádság:

Drága mennyei Atyánk, mi tényleg szolgálni akarunk Téged teljes szívünkből, de olyan nehéz elengednünk azokat a dolgokat, amelyeket szeretünk, különösen azokat, amiket megenni szeretünk. Bocsásd meg kérünk a visszaélést a testünkkel, ami a Te templomod, és hogy ezt a területét az életünknek nem engedtük át Neked. Nem vagyunk képese a győzelemre saját erőnkből, de Te azt ígéred, hogy amit mi nem vagyunk képesek megtenni, azt Te fogod megtenni, mihelyt mi átadjuk magunkat Neked és amint eldöntjük, hogy új úton járunk (Fil. 4:13). Így tehát amikor folytatjuk az egyházunkért való imádságot, és azért imádkozunk, hogy munkálj mélyreható reformációt köztünk a soron következő generálkonferenciai ülésszakon, folytatódjék a reformáció a saját szívünkben a mai napon, a saját otthonainkban, és a saját spájzunkban. Te légy Úrrá azon dolgok fölött, amelyek uralkodnak rajtunk. Jézus nevében, Ámen.

Írta: Melody Mason
Fordította: Stramszki István



2015. április 28., kedd

100 nap imádságban 35

  
MASTER-Praying Man.png   35. nap - 2015. április 28. kedd

Könyörögjenek Szentlélekért! Isten állja minden ígéretét. Bibliáddal a kezedben mondd: ígéretedre hivatkozom: "Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." Krisztus példázatai, 79. oldal 147. az angolban

IMACÉLOK:

1.   Imádkozzunk azért, hogy a Generál Konferencia idején részünk legyen egy "felház tapasztalatban", ahogy a tanítványok is részesültek pünkösd előtt, hogy erőt kapjunk elérni a világot Krisztus számára, ahogyan ők is tették. Itt az idő, hogy haza menjünk!

2.   Imádkozzunk, hogy Krisztus vonzzon magához minden résztvevőt, a Vele való szoros együtt járásra, és hogy megújult figyelemmel tanulmányozzák Isten Szent Igéjét, és hogy ne ugyanúgy távozzanak a GK ülésszakról, ahogy odaérkeztek.

3.   Imádkozzunk a gondolatok tisztaságáért és a figyelem összpontosításáért a küldöttek számára a fontos üléseken és a döntéshozatalban.

4.   Imádkozzunk azért, hogy az angyalok legyenek közöttünk és szólaljanak fel az üléseken, amikor szükség lesz rá.

5.   Imádkozzunk alázatért, hogy egységesek legyünk az Isten vezetésének való alárendelésben, és azokban a folyamatokban, amelyekben közös megegyezésen alapuló döntéseket hozunk.

6.   Imádkozzunk azért, hogy az angyalok őrizzék az ajtókat, hogy semmi baleset vagy sérelem nem érje a küldötteket, vezetőket vagy a résztvevőket.

7.   Imádkozzunk azért, hogy a kongresszusi központ minden területe olyan hely legyen, ahol Isten különleges módon munkálkodik a szíveken és  lehetőséget biztosít a misszióra és bizonyságtevésre.  

8.   Imádkozzunk a Generál Konferencia Szombatiskolai és a Személyes szolgálatok osztályának küldötteiért valamint a fordító munkacsoportért. 

9.   Imádkozzunk a Generál Konferencia Nevelési és oktatási osztályának küldötteiért.

10.               Imádkozzunk fiataljaink védelméért az egyre növekvő világi befolyás ellen az által, hogy Isten Igéjére és a másoknak való szolgálatra összpontosítanak.

A megbocsátás szabadsága

Bibliai szakasz elmélkedésre: Kol 3:12-17

Alapige: “Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is.” Kol 3:13

Miután adventista barátaimmal egy néhány hónapig tanulmányoztuk a Bibliát, érezni kezdtem Isten hívását, hogy változtassak életemen az Ő javára. Az egyik változás az volt, hogy eltávolítottam testem különböző részeiről az ékszereket. Bár szerettem ezeket az ékszereket, és úgy gondoltam, hogy jól állnak nekem, rájöttem arra, hogy Isten nem akarja, hogy piercingem legyen (3 Móz 19:28).   

Amikor azonban meghoztam a végső döntésemet, az utolsó darab ékszert is eltávolítottam, elmondhatom, hogy Sátán mérges volt, mert két nappal később egy régi barátom megjelent az ajtómnál és beszélni akart velem. Azt mondta, hogy ki akar békülni velem, és esélyt akart kérni magának, hogy rendbe hozza dolgait, de valóban csak be akart jutni a lakásomba (amit naivan megengedtem neki), így lehetőséget adtam neki, hogy erőszakoskodjon velem.

Ennek a tragikus eseménynek eredményeként ismét megharagudtam Istenre. Épp most rendeltem alá magam neki. Hogyan engedhette, hogy ez megtörténjen velem?

Egy ideig áldozat voltam, és eldöntöttem, hogy soha nem bocsátok meg. De hála az Úrnak, már nem vagyok áldozata a múltamnak, mert Isten szívátültetést végzett rajtam. Megbocsátó szívet adott nekem az (azok) iránt, akik bántottak engem. Most azért imádkozom azokért, akik ártottak nekem, hogy érintse őket az a Valaki, Aki megbocsátott nekem.

Ért olyan sérelem az életben, amit nehéznek találsz megbocsátani? Áldozata vagy a múltból valaminek? A megbocsátás nem olyan dolog, amit mi ki tudunk termelni. Ez egy Istentől jövő ajándék. Ha a mennybe akarunk jutni, megbocsátó szívre van szükségünk embertársaink iránt - ami magába foglalja azokat, akik nem tudják jobban és azokat is, akik igen, mint például keresztény testvéreink, akik időnként bántanak bennünket. A megbocsátás nagyon nehéz ez iránt az utóbbi csoport iránt, de Jézus ilyen szívet ad nekünk, ha kérjük. A megbocsátás igazi szabadságot hoz számunkra.

Szívből jövő imádság:

Mennyei Atyánk, teremts bennünk egy tiszta szívet, és vedd el a kőszívet tőlünk. Bár szeretnénk olyanok lenni, mint Jézus, de emberek vagyunk és gyengék. Amint egyházunkért imádkozunk, adj nekünk megbocsátó lelkületet azok iránt, akik bántottak bennünket. Te mondtad azt, hogy ha nem tudunk megbocsátani másoknak, Te sem tudsz megbocsátani nekünk. Ezért kérünk bocsáss meg nekünk azért, hogy visszatartottuk ezt az ajándékot. Tölts be bennünket a Te Szentlelkeddel, és vezess minket a helyes úton. Jézus nevében, Ámen.

Írta: Kat Taylor



2015. április 27., hétfő

100 nap imádságban 34

MASTER-Praying Man.png   34. nap - 2015. április 27. hétfő

Szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá. Amikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is.” Jézushoz vezető út, 70. oldal

IMACÉLOK:

1.     Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek kiáradjon, és nyilvánvalóvá legyen mindenki előtt az elközelgő Generál Konferencia ülésen, hogy Isten hatalmas dolgokat tett az imára való válaszként.

2.     Imádkozzunk azért, hogy ez a Generál Konferencia fordulópont legyen az egyház történelmében.

3.     Imádkozzunk, hogy a GK ülésszak ne szokványos ügyintézés legyen, hanem lelki megújulás, amely erővel tölt fel minket, hogy elérhessük a világot Jézus számára.

4.     Imádkozzunk azért, hogy Isten olyan embereket hozzon el a Generál Konferencia ülésszakára, akiket Ő akar, és hogy a résztvevők (úgy a vezetők, mint a laikusok) igazán megtért, újra megtért emberek legyenek, vagy olyanok, akik az ülés alatt elfogadják a meghívást, hogy mélyítsék el kapcsolatukat Krisztussal.

5.     Imádkozzunk azért, hogy senki se próbálja meg manipulálni a napirendet vagy az üléseket, hanem engedjük meg a Szentlélek, hogy hasson a szívünkre. 

6.     Imádkozzunk azért, hogy az imaszemináriumok áldásosak kegynek, és az emberek megtalálják azokat. Azért is imádkozzunk, hogy a jelenlevők megtalálják az Imaszobát az Alamodome F termében.

7.     Imádkozzunk azért, hogy az audio-vizuális és technikai eszközök jól működjenek, hogy mindenki jól hallhasson mindent, akárhol is üljön a teremben.

8.     Imádkozzunk azért, hogy a fordítások pontosak és a Szentlélektől áthatottak legyenek.

9.     Imádkozzunk a Generál Konferencia Sáfársági osztályának, titkárságának és pénztárának vezetőiért és küldötteikért a világ minden részéről.    

10.                       Imádkozzunk a tized és az adományok növekedéséért a gyülekezeti tagok körében világviszonylatban, hogy ne raboljuk meg Istent attól, ami az Övé.

Szeressük keresztény felebarátainkat

·        Bibliai szakasz elmélkedésre: Lk 10:25-37
·        Alapige: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.” Lk 10:27

Az ember elgondolkozhat azon, hogy vajon mit nehezebb feladni, ha úgy dönt, hogy az Urat fogja követni. Vajon a karriert? Nem! Vajon a világi életmódot, a felszínes boldogságot, amit a tánc, az ivás, vagy szórakozás nyújt? Nem! Vajon a focirajongás feladása nehezebb, vagy a versenysportoké, ahol sok érmet nyerhetnénk? Ismét csak nem!

Őszintén mondhatom, hogy ezek közül a dolgok közül – legyenek azok bármily nehezek is – egy sem olyan nagy áldozat, hogy ne lehetne lemondani róla. Az élet, amit Isten cserébe adott nekem, nem egyszerűen egy „másfajta élet”, hanem sokkal bővölködőbb élet, amit nem adnék a világ minden kincséért sem!

A keresztény élethez hozzá tartozik a nem várt küzdelem, és ezek a kihívások tesztelik és a végsőkig megpróbálják a jellememet. Ezek azok a dolgok, amelyekkel folyamatosan küzdök, hogy alárendeljem Istennek.

Jézus Lk 10:27-ben összegezte a keresztény kötelességet: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.” Lk 10:27

Láthatjátok, hogy az a parancsolat, hogy szeressem az Urat – aki soha semmi rosszat nem tett nekem, hanem szeret, megment és elfogad engem úgy ahogy vagyok – különbözik attól a parancsolattól, hogy szeressem a felebarátomat, mint magamat. Miközben küzdelmes lehet a világban levő embereket szeretni, az én legnagyobb küzdelmem az, hogy tiszteljem és elfogadjam keresztény embertársamat, akinek gyakran hiányosságai és gyengeségei vannak, és aki gyakran megsebez engem. Azonban az a képesség különböztet meg bennünket a világ más vallásaitól, hogy Krisztushoz hasonlóan szeretünk. És ha Őt követjük, meg kell tanulnunk szeretni azokat, akik körülöttünk vannak (beleértve keresztény testvéreinket, akik nem kedvelnek bennünket) önzetlen és áldozatkész szeretettel.

Ez a fajta alárendelés nem könnyű, de Őt dicsőítem, mert miközben folyamatosan azt keresem, hogy hogyan adhatnám neki a szívemet, Ő folyamatosan adja nekem az erőt, hogy szeressem és elfogadjam keresztény embertársaimat.  

Szívből jövő imádság:

Drága Uram, segíts meg úgy látnom másokat, ahogyan te látod őket. Adj nekem szemgyógyító irt, mert én vak vagyok, és nem látom a Te kezed nyomát a körülöttem levő testvéreim életében. Inkább a hibáikat, büszkeségüket, önzésüket veszem észre, de segíts meg hinnem és belátnom, hogy Te befejezed bennük a munkát, amit elkezdtél, pontosan úgy, ahogyan velem is teszed. Segíts, hogy a szeretet eszköze legyek, amelyet használni tudsz arra, hogy meglágyítsd és formáld testvéreim szívét. És ahogy folytatjuk a 100 napos imaközösséget, igazi szeretet költözzék a szívünkbe felebarátaink iránt. Jézus nevében, Ámen.


Írta: Roman Ril

2015. április 26., vasárnap

100 nap imádságban 33


MASTER-Praying Man.png     33. nap - 2015. április 26. vasárnap

“Kérjél és kérjél; és kapni fogsz. Kérjél alázatot, bölcsességet, bátorságot, hited növekedését. Minden őszinte imára válasz fog érkezni. Talán nem úgy ahogy akarod, vagy nem akkor, amikor várod, de érkezni fog úgy és akkor, amikor a leghasznosabb. Azok az imák, amelyeket magányodban, félelmek és megpróbáltatások között mondasz el, Isten megválaszolja, nem mindig az elvárásaid szerint, de mindig a javadra.” Gospel Workers, 258. oldal

IMACÉLOK:

1.   Imádkozzunk azért, hogy ami megtörténhetett volna 1901-ben, megtörténhessen 2015-ben Jézus visszajövetelének siettetésére.

2.   Imádkozzunk azért, hogy valóban a Szentlélek vezesse a Generál Konferencia ülésszak minden aspektusát, hogy több imádkozás történjék, beleértve a bűnvallást, alázatosságot, megbékélést, önzetlen szolgálatot és a misszióra való összpontosítást minden résztvevő, de különösen a vezetők részéről. 

3.   Imádkozzunk azért, hogy az emberek, amikor naponta elhagyják az üléseket, ne a nézeteltérésekről és az ügyekről beszélgessenek, hanem dicsőítsék Istent azért, ahogyan munkálkodik, és azért, amit saját életükben és szívükben tesz. 

4.   Imádkozzunk azért, hogy az Úr találjon istenfélő, tanítható és alázatos vezetőket a jövő számára; olyan vezetőket, akik Krisztus-központú vezetést gyakorolnak, miközben az egyház betölti a menny által kijelölt feladatát a világban.

5.   Imádkozzunk azért, hogy Isten vezessen és megáldjon minden döntést, minden napirenddel kapcsolatban.

6.   Imádkozzunk azért, hogy az előadók felkészültek és a Szentlélek által felkentek legyenek, és azért is, hogy a résztvevők készek legyenek az üzenet meghallására. 

7.   Imádkozzunk azért, hogy a nem adventista személyzet, akik az Alamodome-ban és a szállodákban dolgoznak megérezzék Isten szeretetét és jelenlétét minden adventistában, és ez arra késztesse őket, hogy többet meg akarjanak tudni. 

8.   Imádkozzunk azért, hogy az angyalok vigyázzanak az ajtókra és a termekre, hogy semmi baleset és sérelem ne érje a küldötteket, vezetőket vagy a résztvevőket.

9.   Imádkozzunk az Adventista Televízió, a Hope Channel, a 3ABN és az Adventista világrádió munkatársaiért, és azokért, akikhez el tudják juttatni a megváltás evangéliumát, hogy szerte a világon minél több embernek szolgáljanak az evangélium jó hírével. 

10.               Imádkozzunk azért, hogy az adventista média minden ágazata együtt tudjon munkálkodni szerte a világon azért, hogy még több evangélizációs munka megvalósuljon világviszonylatban.

A szeretet hatalom

·        Bibliai szakasz elmélkedésre: 1 Kor 13:1-13
·        Alapige: “És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” 1 Kor 13:2

Ahogy elkezdtem tanulmányaimat az Andrews Egyetem lelkészképzőjében, annyira vágytam arra, hogy olyan kapcsolatban legyek Istennel, hogy láthassam az Ő erejét kiáradni életem minden területére, ahogyan a korai keresztények is megtapasztalták az Apostolok Cselekedetei könyvben. És ahogyan korábban is említettem, elkezdtem egyre több időt szánni az imára és Isten komoly keresésére minden nap.

Szerettem volna szoros kapcsolatba kerülni a Mindenhatóval, ahogy a Gospel Workers 255. oldalán olvasható, hogy lelki erőben legyen részem. Szerettem volna a Szentlélek erejével prédikálni, és naponta ezrek megtérését látni. Szerettem volna hittel imádkozni, hogy csodálatos gyógyulásokat lássak és az egyház győzelmét. Ezért elkezdtem belekapaszkodni az ígéretbe: "A hitben mondott imára való válaszként, Istentől erő érkezik" (Gospel Workers 255. oldal).

Isten meghallgatta az imámat, de először nem vettem észre. Ahogy órákat töltöttem Krisztussal minden reggel, elkezdtem felismerni szívem keménységét. Rájöttem arra, hogy problémám van a haraggal, amellyel sokakat megbántottam magam körül. Rájöttem arra, hogy nagyon büszke vagyok és egy csomó durvaság van az életemben, amelyet ki kell csiszolni.

“És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” 1 Kor 13:2

Ez a vers annyira közismert, hogy könnyen el lehet téveszteni a jelentőségét. Még ha mindezeket a csodákat vége tudtam volna is hajtani Isten erejével, de hiányzott volna belőlem a szeretet, nem értem volna vele semmit.

Ahogy látjátok, "a szeretet hatalom" (Bizonyságtételek a gyülekezetnek 2. kötet 135. oldal). Más helyen White testvérnő ezt írja: "Istent sokkal inkább érdekli az, hogy mennyi szeretettel dolgozunk, mint a munka mennyisége"(The Youth’s Instructor, 1898. jan. 13). 

Ahhoz, hogy életemnek örök értéke és értelme legyen, a leglényegesebb az, hogy Isten a szívembe írja szeretetének törvényét az Ő Szentlelkének hatalma által .

Természetesen még mindig hiszek abban, hogy Isten beteljesíti az Apostolok cselekedetei könyvet mielőtt Jézus visszajönne, és hogy olyan hatalom fog megnyilvánulni a hívők életében, amilyet eddig még nem láttunk. De hálás vagyok azért, hogy először az én szívemben kezdte el véghezvinni legnagyobb csodáját, az igazi szeretet csodáját.

Szívből jövő imádság:

Drága mennyei Atyánk! Mi szeretnénk hatalmas dolgokat tenni érted. Egyházként is szeretnénk hatalmas dolgokat tenni. Azonban arra kérünk, bocsásd meg nekünk, hogy elfelejtettük azt, hogy a leghatalmasabb dolog az, hogy igazán szeressünk másokat, ahogyan Te szeretsz bennünket. Kérünk, olvaszd fel kőkemény szívünket és töltsd be azt krisztusi szeretettel. Magunktól erre képtelenek vagyunk. Jöjj Szentlélek és írd be a szeretet törvényét a szívünkbe ma, hogy a világ meglássa Jézust bennünk. Adj nekünk alázatos szívet, hogy ami megtörténhetett volna a régmúltban, végül valósággá váljon számunkra ma. Jézus nevében! Ámen.


Írta:  Zac Page

2015. április 25., szombat

100 nap imádságban 32

MASTER-Praying Man.png 


   32. nap - 2015. április 25. szombat

“Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját... Miért is vonakodnak Isten gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva?” Jézushoz vezető út, 94-95. oldal az angolban

IMACÉLOK

1.   Imádkozzunk azért, hogy a Generál Konferencia idején részünk legyen egy "felház tapasztalatban", ahogy a tanítványok is részesültek pünkösd előtt, hogy erőt kapjunk elérni a világot Krisztus számára, ahogyan ők is tették.

2.   Imádkozzunk azért, hogy Isten jelenléte betöltse az Alamodome-ot, és azért, hogy amint az emberek az ajtókon belépnek, érezzék meg a Szentlélek hatalmát. 

3.   Imádkozzunk azért, hogy a küldöttek lelkileg felkészülten jöjjenek el a Generál Konferenciára, hogy Istenre legyenek hangolva, és  hogy buzgón keressék Isten akaratát a döntésekben, amelyeket meg kell hozniuk.

4.   Imádkozzunk azért, hogy az imaalkalmak mély jelentőséggel bírjanak és hasznosak legyenek minden résztvevő számára.

5.   Imádkozzunk azért, hogy Isten vezetése megtapasztalható legyen a jelölő és választó bizottságokban.

6.   Imádkozzunk azért, hogy Isten Lelke irányítsa a tárgyalásokat és döntéseket a kényes napirendi pontokban, mint a nők felszentelése, teremtés, hitelvek, szabályzók és a gyülekezeti kézikönyvvel kapcsolatos témák.  

7.   Imádkozzunk a fiatalokért és fiatal felnőttekért, akik jelen lesznek a Generál Konferencián, hogy meglássák Jézust a vezetők életében és vágyjanak megismerni és követni Jézust.

8.   Imádkozzunk azért, hogy gyermek és ifjúsági programok megújító tapasztalatot jelentsenek fiataljaink számára. És azért is, hogy azok, akik velük foglalkoznak, felkészültek legyenek.

9.   Imádkozzunk a Szentlélek különleges áldásáért a Női szolgálatok osztályára, a Gyermek szolgálatok osztályára és az Ifjúsági szolgálatok osztályára és küldötteikre világviszonylatban.

10.               Imádkozzunk különleges áldásért a Családi szolgálatok osztályának küldötteire és vezetőire világszerte. 


Mindig szeretetben

·        Bibliai szakasz elmélkedésre: 1 Jn 4:7-11
·        Alapige: “Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” 1 Jn 4:7-8

Soha nem szűnök meg csodálkozni azon, ahogyan János levele a szeretetről beszél. Mindig a lényegre tőr, ami néha éles és fájdalmas is lehet. A lényeg az, hogy ha nem szeretek, akkor nem ismerem az Istent. Ennyi!

Aztán visszatekintek Gal 5:22-re. A szeretet a Lélek első gyümölcse a sorban, ami azt mondja el, hogy ez kell, hogy az átalakult életem első látható jele legyen. Róma 12:9-ben azt a tanácsot kapjuk, hogy a "szeretet képmutatás nélkül való legyen."

Tehát, milyen fajta szeretetet vár el tőlem az Isten?

Ez a kérdés sokszor irányított a Bibliához és a Prófétaság lelkének írásaihoz, hogy ássak mélyebbre a válaszért, gyakran olyankor, amikor úgy éreztem, hogy Isten megfenyített szívem gondolatai és szeretetlen magatartásom miatt. Végül is ember vagyok. Annak ellenére, hogy végtelenül vágyom arra, hogy olyan legyek, mint Jézus, hogy úgy gondolkodjak, cselekedjek, reagáljak mint Ő, arra ébredek, hogy önző emberi érdekeim gyakran megakadályoznak ebben.  

Az ige ereje által azonban Isten lépésről lépésre átalakít engem. Amikor úgy érzem, hogy nem igazán szeretek valakit, János első levelére gondolok. Ha igazán szeretem Istent, ez a szeretet meg fog látszódni. Ez nem könnyű, és nem is az én romlott szívemből származik, hanem Isten az, aki át tudja formálni a szívemet. Azt is felfedeztem, hogy a szeretet gyakorlása, még akkor is, amikor nem igazán akarom gyakorolni, olyan békét hoz a szívembe, amely minden értelmet felül halad. Ez nem azt jelenti, hogy természetesen illeszkedem minden személyiséghez. Egyes emberektől még mindig borsódzik a hátam, amikor meglátom őket. Isten azonban megtanít arra, hogy szeressem őket. Ők Isten gyermekei, és az igazság az, hogy talán én lehetek az egyetlen Jézus arc, amelyet valaha meglátnak. Tehát az a legjobb, ha úgy teszek, mint Ő. Hogyan tett Ő? Mindig szeretettel.

Szívből jövő imádság:

Kegyelmes Atyánk! A Te Szentlelked hatalmas kiáradásáért imádkozunk, hogy úgy szeressünk másokat, ahogyan Te szeretsz bennünket. Bárcsak lenne hely mindenki számára a szívünkben, még azoknak is, akiket természetszerűleg nem szeretünk. Drága Lelkedre van szükségünk, de nem azért, hogy bármiért is dicsekedhessünk, hanem azért, hogy a Te dicsőséges Fiadat tükrözhessük a világnak. Köszönjük, hogy imánkat meghallgatod. Jézus nevében, Ámen.


Írta:  Kat Taylor