2016. október 31., hétfő

Heti imacélok - október 30-november 6. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(október 30 – november 6.)

Mivel szeretnénk, ha jobban megismernétek a világszéles egyház divízióinak vezetőit, ezért az elkövetkező hetekben közölni fogjuk fotóikat a legfontosabb imakérésekkel együtt.

Észak-amerikai Divízió



Elnök: Daniel R. Jackson, Titkár: G. Alexander Bryant, Kincstárnok: G. Thomas Evans

Dióhéjban az Észak-amerikai Divízióról: Az Észak-amerikai Divízó ezeket az országokat foglalja magában: Bermuda, Kanada, Guam, Mikronézia és az Egyesült Államok. Az ÉAD 1.2 millió hetednapi adventista otthona, akik a föld minden fő etnikai és kulturális csoportját képviselik, és 6000 gyülekezetben gyűlnek össze.

Annak ellenére, hogy az Észak-amerikai Divízióból indult a Hetednapi Adventista Egyház, mégsem ismerték el, mint világ-divíziót 1985-ig.
Ez a divízió már több mint 150 éve támogatja az egyház misszióját világszerte, és több mint 200 országba jutatta el az advent üzenetét.

·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok azért a 60 kórházért, 1200 iskoláért és 15 egyetemért, amik az Észak-amerikai Divízióhoz tartoznak, hogy sokan megismerjék Krisztust ezeken az intézményeken keresztül!
·        Imakérés: Nemrégiben az USA Today közölte, hogy Észak-Amerikában a Hetednapi Adventista Egyház a legsokszínűbb etnikai egység az Egyesült Államokban. Imádkozzunk, hogy sokszínűségünk ellenére egység uralkodjon a divízióban és a gyülekezetekben!
·        Imakérés: Imádkozzunk az Észak-amerikai Divízió fiataljaiért, hogy Isten országát és az ő igazságát keressék először! Imádkozzunk, hogy ne befolyásolja őket a világi kultúra, hanem világosság legyenek társaik számára, s hirdessék nekik Krisztus közeli eljövetelét!
·        Imakérés: Imádkozzunk azért, hogy a divízió mozgósítani tudja az észak-amerikai gyülekezetek tagjait, hogy részt vegyenek Krisztus végső munkájában itt, a földön. Imádkozzunk, hogy valósággá váljon a Teljes tagbevonás Észak-Amerikában, fiatalok és felnőttek körében egyaránt!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok az Észak-amerikai Divízió év végi üléseiért, amik jelenleg folynak Silver Springben, Marylandben! Imádkozzunk, hogy Isten adjon bölcsességet a résztvevőknek, hogy a helyes döntéseket hozzák meg az elkövetkező évre!
Magyar imacélok:
·     Imakérés: Kérünk imádkozzatok az őszi evangélizációs programokért: Bibliai szabadegyetemek, előadások, egészség misszió, Jézus élete festménykiállítások, kiscsoportok stb.
·     Imakérés: Imádkozzunk az imahét sikeréért és áldásáért!
·        Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért, amelyre több száz testvért várunk az egyházterület gyülekezetiből, ahol a misszióra bátorítjuk és képezzük testvéreinket egy külföldi előadó közreműködésével, aki 17 évet töltött bangladesi missziómunkában. A misszióképzés 2016. december 3-án lesz Debrecenben. A részletekről további tájékoztatást  adunk. Kérünk, imádkozzatok azért, hogy Isten segítsen a szervezésben, hogy sok ember áldásban részesüljön majd!

Csoda San Diegóban – 1. rész - írta: Monet St. Juste

     
Tavaly ősszel egy váratlan telefonhívást kaptam. Mr. Brown hívott San Diegóból, Californiából. Azon gondolkodott, tudnék-e segíteni 63 éves feleségének, aki demenciával és magas vérnyomással küszködött. Elmondta, hogy a feleségének kevesebb, mint egy év maradt hátra az életéből, és nagyon nagy szüksége van segítségre.
Nem sokkal később, Ezra (20), és Racuel (22), akik New Yorkban éltek és ott dolgoztak velem, beleegyeztek, hogy San Diegóba repülnek.
Ezra és Racquel végigvették Mr. Brownnal az egész életmód-kiértékelő programot. Rájöttek, hogy ez az ügy sokkal komolyabb, mint ahogy arra számítottak. Ekkor történt meg, hogy térdet hajtottak, és bölcsességért könyörögtek Istenhez, hogy mit kellene tenniük.
Isten már korábban elkezdte a munkát. Mr. Brown, miután hallott arról, hogy ez az új program milyen előnyére válna a feleségének, és milyen életmódbeli változtatásokat kellene véghezvinni, eldöntötte, hogy ő is megváltoztatja szokásait. Habár 64 éven keresztül mindig ugyanúgy étkezett, könnyedén eltávolította a húsféléket és egyéb egészségtelen ételeket a hűtőjéből és a konyhaszekrényből. Ezután Ezra és Racquel segítettek neki megtölteni a polcokat gyümölcsökkel, zöldségekkel, magvakkal és gabonafélékkel.
A házaspár, az utasításoknak megfelelően rögtön elkezdte végezni az egyszerű NEW START életmód gyakorlatokat a mindennapokban.
A program negyedik napjára, Mrs. Brown vérnyomása újra normális lett. Ahogy haladt az idő, jelentős változások következtek be agyi működésében is. Már tovább tudott emlékezni gondolataira, beszélgetésekre, fejlődött a mélység érzékelése is, és hosszabb ideig tudott sétálni. Még futni is elkezdett!
Mr. Brown szintén változásokat tapasztalt meg. Túlsúllyal küzdött, és magas volt a koleszterinszintje. A program elkezdésétől számított 8. napra, 6,8 kg-ot veszített. A négy hetes program végére a koleszterin szintje újra normális lett, ezért az orvosa nem írt fel neki gyógyszert!

Miközben az egészségügyi elvek úgy működtek, ahogy azokat Isten szerette volna, tudjuk, hogy a csoda Ezra és Racquel imájára érkezett. Csodálatos módon, az egészség helyreállása csak a kezdete ennek a fantasztikus tapasztalatnak, ami az imádság eredménye volt. (A tapasztalat folytatását a következő héten olvashatjátok!)

2016. október 24., hétfő

Heti imacélok - október 23-30. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(október 16-23.)

A világegyház néhány általános imacélja:

·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Nyugat-nigériai Unió Női Szolgálatok Osztályáért! Ez az unió része a Nyugat-közép Afrikai Divíziónak. Imádkozzunk az evangelizációért, amelyet Edo Benin városában tartanak 2016. november 5-19 között. Ez az ősi város a fétiskultuszról és egyéb rituális gyakorlatairól híres. Kérlek, imádkozzatok azért, hogy Isten törje meg a láncokat, amelyek oly sok embert tartanak rabságban!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a mexikói Compache városban levő „Luis Pasteur” adventista iskoláért. Jelenleg több mint 800 tanulója van az iskolának és sokan szeretnének ide járni. Kérlek, imádkozzatok azért, hogy Isten segítsen helyet biztosítani még több diák számára!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok az év végi ülésekért, amelyeket a különböző divíziókban tartanak világszerte. Imádkozzunk, hogy Isten adjon bölcsességet a vezetőknek a Teljes tagbevonás és az egyéb helyi kezdeményezések megvalósításában!

Magyar imacélok:
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért, amelyre több száz testvért várunk az egyházterület gyülekezetiből, ahol a misszióra bátorítjuk és képezzük testvéreinket egy külföldi előadó közreműködésével, aki 17 évet töltött bangladesi missziómunkában. A misszióképzés 2016. december 3-án lesz, valószínűleg szolnoki helyszínnel. Terembérlési gondjaink vannak. Kérünk, imádkozzatok azért, hogy Isten segítségével megoldódjon!

Mivel szeretnénk, ha jobban megismernétek a világszéles egyház divízióinak vezetőit, ezért az elkövetkező hetekben közölni fogjuk fotóikat a legfontosabb imakérésekkel együtt.


EURO-ÁZSIAI DIVÍZIÓ

Elnök: Mihail F. Kaminszkij, Titkár: Viktor Alekszejenko, Kincstárnok: Brent B. Burdick

Dióhéjban az Euro-ázsiai Divízióról: Az Euro-ázsiai Divízió nagy területen fekszik, és kevés egyháztaggal rendelkezik. A tagság 95%-a nagy evangelizációs kampányok által csatlakozott az egyházhoz 1990-ben. A divíziót 13 ország alkotja: Afganisztán, Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Ukrajna és Üzbegisztán.   

A divízió területén 320 millió ember él, és 113.000 egyháztagunk van, akik nagyon elkötelezettek az Úr mellett, de most arra van szükségük, hogy jó példákat lássanak arra nézve, hogyan hirdessék az evangéliumot nagy nyilvános evangélizációs programok nélkül, mivel a misszió munka kezd egyre nehezebbé válni ebben a régióban.

·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok az egyháztagokért ebben a régióban, hogy legyen bátorságuk új utakat találni ahhoz, hogy az evangéliumot elvigyék szomszédaikhoz, barátaikhoz, munkatársaikhoz és lakóközösségük tagjaihoz!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok új istentiszteleti helyekért, mert erre nagy szükség van. A városokban levő legnagyobb gyülekezetek bérelt helyen jönnek össze. Az újabb törvények tiltják az ilyen gyakorlatokat.
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok jó egyházi iskolákért tagjaink számára. Csak 30 egyházi iskola van az egész divízióban és sok fiatal elhagyja az egyházat.
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok az evangelizációs kezdeményezésekért és a Teljes tagbevonás programért, amelyet 2017 februárjára terveznek Moldovában, Ukrajnába és Grúziában!


Fiatalok növekvő hadserege Malajziában – írta: Evelyn Chua


Malajziában több mint 29 millió ember él, és jelenleg kevéssel 5 000 felett van az adventista gyülekezeti tagok száma. Mivel felismertük a hatalmas szükségletet, hogy több munkásra van szükség az aratáshoz, és buzgón vágytunk arra, hogy lássuk alvó adventista fiataljainkat ráébredni a szolgálat örömére, kb. négy éve fiatalok egy csoportja a helyi lelkészek és a Maláj Félsziget Misszió támogatásával egy ifjúsági konferenciát terveztünk, hogy elősegítsük a megújulást ezen a területen. Ez volt a kezdete a Fiatalok hadserege elnevezésű konferenciának Malajziában.

A növekedés lassú volt az elmúlt négy évben, ebben az évben azonban több százan vettek részt a nyári konferenciánkon. Annyi áldást kaptunk ebben az évben, hogy el sem tudjuk mondani. A Szentlélekkel telt összejövetelektől a zenei koncertekig és üzenetig, az áldás egyre csak áradt és áradt.

A konferencia legkiemelkedőbb eseménye az volt, amikor szombaton sok lelkes fiatal buszra szállt, és kimentek Jézusról bizonyságot tenni. Ennek eredményeképpen 320 ember jelentkezett bibliaórára a településről. Ez egy rekord teljesítmény volt számunkra. Élmény volt látni az örömöt azoknak az arcán, akik szolgáltak. Ez az öröm azonban nem következhetett volna be a személyes megújulás és megváltozott szívek nélkül.

Minden este láttam azt, ahogy emberek egymás után állnak fel a döntésre hívásnál és szentelik oda életüket Istennek. Minden este láttam, ahogy sok fiatal dönti el, hogy újabb képzésen vesz részt, hogy megtanulja, hogyan tanulmányozhatja a Bibliát nagyobb mélységeiben. Minden este láttam a könnyes szemeket, ahogy a fiatalok beléptek az imaszobába személyes imára a lelkésszel és a helyi gyülekezet lelkészével. Magam körül láttam azt, ahogyan életek megváltoznak.  

Természetesen a legkedvesebb része számomra a Szentlélekkel telt imaalkalom volt minden nap. Hiszem azt, hogy az Együtt az imádságban program, amelyet az idén kezdtünk el, a gerince volt minden áldásnak és csodának, amit megtapasztaltunk.

Az imaalkalom valóban a mennyország előíze volt. Soha nem hallottam olyan szívből jövő szavakat, mint amit az imádkozók mondtak, amikor kiöntötték szívüket Jézusnak, és könyörögtek mielőbbi visszajöveteléért. Nem szóltak hangszerek. Nem volt nagy összejövetel, de a közös hangok, amelyek Istenhez felszálltak, könnyeket csaltak sok ember szemébe. Miközben imádkoztunk, kezdtem rájönni arra, hogy ez csak egy kis bepillantás abba, hogy milyen lesz a mennyország; valóban egy dicsőséges hely lesz számunkra.

Isten valóban meghallgatta gyermekei kiáltását. Azért imádkoztunk, hogy több fiatal megújuljon, és hogy a Szentlélek még bőségesebben kiáradjon. Isten meghallgatott minden imát, és válaszolt. Saját szememmel láttam a csodát, amely fiatal társaim szívében történt. Az ima hatalma által a Fiatalok hadserege növekszik Malajziában. Ez egy hatalmas tapasztalat Isten dicsőségére. Jézus nemsokára jön!


Evelyn Chua a Fiatalok hadseregének tisztje

2016. október 17., hétfő

Heti imacélok - október 16-23. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(október 16-23.)

Mivel szeretnénk, ha jobban megismernétek a világszéles egyház divízióinak vezetőit, ezért az elkövetkező hetekben közölni fogjuk fotóikat a legfontosabb imakérésekkel együtt.

NYUGAT-KÖZÉP-AFRIKAI DIVÍZIÓ

Elnök: Elie D. Weick-Dido, Titkár: Kingsley C. Anonaba, Pénztáros: Emmanuel S. D. Manu



Dióhéjban a Nyugat-közép-afrikai Divízióról: 22 ország alkotja: Benin, Burkina Faso, Zöld-foki Köztársaság, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongó, Elefántcsontpart, Egyenlítői Guinea, Gabon, Gambia, Ghána, Guinea, Bissau-Guineai Köztársaság, Libéria, Mali, Mauritánia, Niger, Nigéria, Szenegál, Sierra Leone és Togo.

Ebben a divízióban 250 millió ember él, az egyház tagsága 700 000 fő. Négy fő nyelvet beszélnek: franciát, angolt, portugált és spanyolt.

·        Imádkozzunk a divízióért, mert a legnagyobb kihívás ezen a területen az, hogy elérjék az evangéliummal a 10/40-es ablakban élőket.
·        Imádkozzunk a divízió evangelizációs törekvéseiért, mert 2020-ra szeretnék megduplázni a tagság létszámát. Hogy ezt a célt elérjék, 2018-ban 20 000 helyszínen fogják hirdetni az örömüzenetet divízió szerte a világ minden tájáról érkező evangelizátorok segítségével.
·        Imádkozzunk, hogy minden gyülekezeti tag komolyan vegye a teljes tagbevonás kezdeményezést, és hívják meg szomszédaikat, barátaikat a sorozatokra, ahol hallhatják a jó hírt közelgő Urunkról!
·         Imádkozzunk, hogy a világnak ezen a részén megtörjön a sötétség hatalma, amit a gonosz lelkek és a varázslás szellemisége és gyakorlata tart fenn. Imádkozzunk, hogy azok a gyülekezeti tagok, akik még mindig ilyen dolgokkal küzdenek, meg tudjanak szabadulni a sötétségtől, és törekedjenek arra, hogy Krisztus erős karjába kapaszkodjanak!
Magyar imacélok:
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a magyar unió osztályaiért és intézményeiért. Vezetőik október 19-én 20-án tanácskoznak és a következő éves terveken dolgoznak. Imádkozzunk azért, hogy olyan terveket dogozzanak ki, amelyek segítenek Isten céljainak megvalósulásban és küldetésünk teljesítésében!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért, amelyre több száz testvért várunk az egyházterület gyülekezetiből, ahol a misszióra bátorítjuk és képezzük testvéreinket egy külföldi előadó közreműködésével, aki 17 évet töltött bangladesi missziómunkában. A misszióképzés 2016. december 3-án lesz, valószínűleg szolnoki helyszínnel. Terembérlési gondjaink vannak. Kérünk, imádkozzatok azért, hogy Isten segítségével megoldódjon.


 Isten ma is szétválasztja a viharfelhőket! – írta: Melody Mason


Ahogy közeledett október 8-a, szombat, az időjárás előrejelzés nagyon rossz időt jósolt a Marylandbeli Silver Springbe. Habár folyamatosan jó időért imádkoztunk, a Matthew hurrikán elérte az USA keleti partvidékét, és úgy tűnt, nincs rá esély, hogy elkerüljük az árvízszerű esőzést.

Normál esetben ez nem jelent gondot, de október 8-ára különleges alkalmat terveztünk. Azért volt ez fontos nap, mert a Hetednapi Adventista Egyház vezetői szerte a világról összegyűltek Silver Springbe az éves tanácsülésre, és a teljes tagbevonás keretében szombat délutánra széleskörű missziómunkát terveztünk. 13 busz állt készenlétben, hogy elvigye a vezetőket szerte a környékre, akik a tervek szerint az év missziós könyvével – amelynek címe A reménység története – és a GLOW füzetekkel kopogtatnak majd az ajtókon. Felajánlják a lakóknak, hogy imádkoznak velük és bibliatanulmányt kezdenek az érdeklődőkkel.

Nem kis kezdeményezés volt ez. Alapos szervezői munka előzte meg, több mint 70 fiatal utazott az egyház központjába, hogy segítsen a vezetőknek a különleges feladatban. Bár mindenki reménykedett a jó időben, de szükség esetére esernyőket is gyűjtöttünk.

Szombat reggel összefüggő felhőtakaró borította az eget. Délre esni kezdett. Idegesen olvastam az előrejelzést: 80-90% az esőzés valószínűsége. De tovább imádkoztunk. Ekkor vettem észre, hogy a viharfelhők érdekesen nyílnak szét a marylandi terület fölött. Mire a buszok megérkeztek, és a küldöttek, valamint a fiatalok leszálltak, az eső teljesen elállt. Végül egyetlen esernyőt sem kellett kinyitnunk! Amikor a munkát elkezdtük, Isten szólt a viharnak: „Csendesedj el!”

Aznap este feszült figyelemmel hallgattuk a fiatalok bizonyságtevését, amint elmondták, hogyan találkoztak emberekkel, akik azért imádkoztak, hogy valaki nyissa már rájuk az ajtót; mások arról számoltak be, hogy olyan személyekkel találkoztak, akik azon gyötrődtek, melyik egyház templomába járjanak. Az elnök, Ted N. C. Wilson legelőször olyan emberhez kopogott be, aki azonnal bibliaórákat kért. Mások olyan hálásak voltak, hogy örömükben sírtak. Az egyik asszony még a buszhoz is elment, hogy több könyvet kapjon, amit aztán szétoszthat az ismerőseinek.

Isten nem csak a szíveket nyitotta meg azon a napon az imáinkra válaszul, de azt is megmutatta, hogy ha hittel megyünk előre olyankor is, amikor a dolgok reménytelennek tűnnek, Ő képes a viharfelhőket is eloszlatni! A vezetők hittel indultak el a bizonyságtevő munkába, és Isten elűzte a felhőket. Csak annyit mondhatunk erre: dicsőség az Ő hatalmas nevének!

Melody Mason az Együtt az imádságban koordinátora az Adventista Egyházban. 

2016. október 10., hétfő

Heti imacélok - október 9-16. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(október 9-16.)
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok tovább az Éves tanácsülés küldötteiért. Az ülésszak szerdán ér véget. Imádkozzunk azért, hogy Isten irányítson minden napirendet és tárgyalást.
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok azért, hogy az egyház missziója előre haladjon a Szentlélek hatalma által és, hogy Jézusnak Jn 17-ben elmondott imája teljesüljön!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a divíziók vezetőiért! Minden vezető fényképe, imakéréseivel és a divízióval kapcsolatos adatokkal megtalálható Wilson testvér Facebook oldalán.  Itt követheted
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Kelet-közép-afrikai Divízióért! Jelentős evangélizációs terveik vannak 2017-re.
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok azért, hogy sokkal több gyülekezeti tag vegye komolyan az imafelhívásokat, és hogy imában felemeljék vezetőik kezeit. Az ihletett írás ezt mondja: „Buzgó hívők imájának a lánca vegye körül az egész világot a Szentlélekért mondott imában. Mindenki imádkozzon alázatosan... Isten népe imájára adott válaszként angyalok érkeznek a menny áldásaival” (In Heavenly Places, 93. oldal).
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok azokért az emberekért, akiket megszólítottunk az október 8-i missziós programmal, amikor az Éves tanácsülés végrehajtó bizottságának tagjai elmentek Silver Spring lakóihoz és a környező településekre, hogy imádkozzanak az emberekkel és reményt és bátorítást adjanak nekik az év missziós kiadványával és speciális GLOW füzetekkel. Imádkozzunk azért, hogy ezt a kezdeményezést hosszú távú siker kövesse!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok azokért, akik a Matthew hurrikán pusztító útjába kerültek! Olyan országoknak, mint Haiti és Jamaica valóban szükségük van imáinkra és támogatásunkra. Ó Urunk, jöjj el mihamarabb!

Magyar imacélok:
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a magyar unió osztályaiért és intézményeiért. Vezetőik október 19-én 20-án tanácskoznak és a következő éves terveken dolgoznak. Imádkozzunk azért, hogy olyan terveket dogozzanak ki, amelyek segítenek Isten céljainak megvalósulásban és küldetésünk teljesítésében!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért, amelyre több száz testvért várunk az egyházterület gyülekezetiből, ahol a misszióra bátorítjuk és képezzük testvéreinket egy külföldi előadó közreműködésével, aki 17 évet töltött bangladesi missziómunkában. A misszióképzés 2016. december 3-án lesz, valószínűleg szolnoki helyszínnel. Terembérlési gondjaink vannak. Kérünk, imádkozzatok azért, hogy Isten segítségével megoldódjon. 

Mi előzte meg a legnagyobb csodát? - írta: Ellen White

Sokat beszélünk a pünkösdről, amikor háromezer ember tért meg egyetlen napon. Buzgón imádkozunk a Szentlélekért, hogy ma is tegye meg ezt a csodát. De átgondoltuk alaposan, mi történt a nagy napot megelőző időszakban?

Fontoljuk meg, mit ír Ellen White a pünkösd előtti tíz napról!

„Mialatt a tanítványok az ígéret beteljesedésére vártak, őszintén megalázták magukat és töredelmesen beismerték hitetlenségüket. Visszaemlékeztek Krisztusnak halála előtt mondott szavaira, s azok értelme most sokkal világosabb lett előttük. Emlékezetükben az elmosódott igazságok újból felelevenedtek, amint erre egymást figyelmeztették. Önváddal illették magukat, hogy az Üdvözítőt félreismerték. Csodálatos életének eseményei elevenen, megkapóan vonultak el lelki szemeik előtt; és ha tiszta, megszentelt életére gondoltak, úgy érezték, hogy csekélység minden fáradozásuk és minden áldozatuk, ha életükkel bizonyságot tehetnek Krisztus drága jelleméről. Óh, ha még egyszer átélhetnénk az utolsó három esztendőt! - gondolták milyen másként cselekednénk! Ha a Mestert csak még egyszer viszontláthatnánk, mennyire igyekeznénk szeretetünket kimutatni és éreztetni Vele! Mennyire fájt a szívük, hogy hitetlenségükkel, bántó szavaikkal és cselekedeteikkel szomorították Őt! Az a gondolat azonban vigaszt nyújtott nekik, hogy mindezért bocsánatot nyertek. Elhatározták, hogy hitetlenségüket jóváteszik. Krisztust bátran és rendíthetetlenül megvallják a világ előtt” (Az apostolok története, Budapest, 1978, H. N. Adventista Egyház, 24-25. o.).

„Az előkészület ideje a mélységes, komoly töredelem és az önvizsgálat napjai voltak számukra. Érezték lelki szegénységüket és felülről, az Úrtól kérték a kenetet, mely alkalmassá teszi őket a lélekmentési munkákra. Nemcsak a maguk számára kértek áldást, hanem könyörögtek mások lelki üdvéért is. Tisztán látták, hogy az evangéliumot el kell vinniük az egész világnak és buzgón könyörögtek azért az erőért, melyet Jézus megígért nekik” (i. m. 25. o.).

Mi lett a mély önvizsgálat, az átadás és ima eredménye? Olvassuk tovább!

„A Lélek oly túláradva szállott az imádságban elmélyült és várakozó tanítványokra, hogy minden szívet magával ragadott. Az Örökkévaló hatalmasan nyilatkozott meg egyházának. Úgy tetszett, mintha ennek az évszázadok óta visszatartott erőnek kiárasztása a mennyet nagy örömmel töltené el, hogy a Lélek, kegyelmi kincseit a gyülekezetre kitöltheti. Ennek hatása alatt a bűnbánat, a megtérés szava egyesült a bűnbocsánat felett érzett öröm énekeivel. Jövendölések is hangzottak el. Az egész menny csodálattal hajolt le, hogy e hasonlíthatatlan, sőt felfoghatatlan szeretet bölcsességét szemlélje és csodálja. Ámulattól elragadtatva kiáltottak fel az apostolok: »Ez az igazi szeretet!« A kapott adományt megragadták, és mi volt ennek eredménye? A Lélek kardja, új erővel élesítve, a menny villámaival megedzve, áttörte a hitetlenséget! Ezrek tértek meg egy napon” (i. m. 25-26. o.)

Milyen csodálatos élmény lehetett látni a csodákat, az emberek megtérését, a sok megváltozott szívet, amikor a megújulás tüze átsöpört Jeruzsálemen és az egész vidéken!

Velünk is megtörténik ez újra, ha követjük a tanítványok által ott, a felházban megtett lépéseket!


(Az Együtt az imádságban munkacsoport gyűjtéséből) 

2016. október 2., vasárnap

Heti imacélok - október 2-9. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(október 2-9.)
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok az Éves tanácsülés terveiért és napirendi pontjaiért, amelyeket megvitatnak ezen a héten a résztvevők! Kérünk, imádkozzatok a Szentlélek különleges bölcsességéért az egyházi vezetők számára, hogy Isten segítsen nekik jó döntéseket hozni, amikor ezekben a változásokkal terhes időszakokban oly sok bizonytalan helyzettel kell szembenéznünk.
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok az egység és a krisztusi magatartás lelkületéért az Éves tanácsülésen, hogy az egyház missziója a Szentlélek hatalmával haladhasson előre, és Jézus visszatérhessen!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok újra meg újra Ted N. C. Wilson (a GK elnöke), G. T. Ng (GK titkár) és Juan R. Prestol-Puesan (GK pénztáros) testvérekért, hogy Isten adjon nekik bölcsességet és erőt, hogy együtt tudják hordozni a vezetés terheit!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Generál Konferenceia alelnökeiért: Geoffrey G. Mbwana, Thomas Lemon, Ella S. Simmons, Guillermo Biaggi, Abner de los Santos és Artur A. Stele testvérekért, hogy Isten adjon nekik különleges bölcsességet, hiszen sok bizottság elnöki tisztét kell, hogy ellássák!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a GK végrehajtó bizottságáért, ami lelkészekből, laikusokból és egyházi vezetőkből áll, szerte Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Közép-Amerikából, Európából, Ázsiából, Indiából, a Dél-csendes-óceáni szigetvilágból, a Közel-Keletről, és más vidékekről.  
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Generál Konferencia osztályvezetőiért (túl sokan vannak, nem tudjuk itt felsorolni mindegyikőjüket)! Kérjük, hogy Isten adjon nekik bölcsességet, amint a Teljes tagbevonás mozgalmát erősítik, hogy az örökkévaló evangélium hirdettessék mindenkinek!
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Teljes tagbevonás missziós programjáért, amit a következő szombatra, október 8-ra terveztek be az Éves tanácsülésen résztvevők. Ezen a napon a bizottsági tagok elmennek Silver Spring lakóihoz, valamint a környező területekre, imádkoznak az emberekkel, valamint reményt és bátorítást nyújtanak nekik az év missziós kiadványával, illetve a speciális GLOW füzetekkel.
·        Imádkozzunk a helyi gyülekezet tagjaiért, hogy mindnyájan ápolni tudjuk magunkban az imalelkületet a föld történelmének ezekben a fontos napjaiban, hogy ne aludjunk, hanem imádkozzunk és dolgozzunk, s így megkaphassuk a Szentlélek gazdag kitöltetését, amire annyira vágyunk; így a munka befejeződhessen és hazamehessünk!
Magyar imacélok:
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a magyar unió osztályaiért és intézményeiért. Vezetőik október 19-én 20-án tanácskoznak és a következő éves terveken dolgoznak. Imádkozzunk azért, hogy olyan terveket dogozzanak ki, amelyek segítenek Isten céljainak megvalósulásban és küldetésünk teljesítésében.
·        Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért, amelyre több száz testvért várunk az egyházterület gyülekezetiből, ahol a misszióra bátorítjuk és képezzük testvéreinket egy külföldi előadó közreműködésével, aki 17 évet töltött bangladesi missziómunkában. A misszióképzés 2016. december 3-án lesz, valószínűleg szolnoki helyszínnel. A programról a későbbiekben értesítést adunk ki. 

A közös imádság mindent megváltoztatott! - írta: Sarah Lynn

Házasságunk mindig is Krisztus-központú kapcsolat volt. Együtt imádkoztunk, együtt tartottuk az áhítatokat, és szorosan együttmunkálkodtunk a szolgálatban is. Aztán hoztunk egy olyan döntést, hogy egy több testvérből álló kis gyerekcsoportot örökbe fogadunk. Ahogy várható is volt, a kettesben töltött időnk drasztikusan lecsökkent.
Több évnyi erős házassági kapcsolat után „robotpilóta” üzemmódban is működtek a dolgok, és úgy tűnt, minden rendben volt. De mivel nagyon kevés időt töltöttünk közös imával, azok az apróságok, amik addig egyáltalán nem jelentettek gondot, most kezdték kikezdeni a kapcsolatunkat. Amikor próbáltam erről beszélni a férjemmel, ő mindig védekező pozíciót vett fel, én pedig egyre magányosabbnak és csüggedtebbnek éreztem magam.
Végül, miután egy ideig egyedül imádkoztam a kapcsolatunkért, rájöttem arra, hogy nem arra kell kérnem Istent: változtassa meg a férjemet, hanem engednem kell, hogy Isten engem tudjon teljes mértékben irányítani. Arra kezdtem kérni Istent, hogy érintse meg, legyen vele, vezesse, és ami még fontosabb, tegyen engem olyan feleséggé, amilyen kell, hogy legyek.
Miután néhány hétig így imádkoztam, részt vettünk egy házassági szemináriumon, amit a gyülekezetünk szervezett. Érdekes módon, az egyik téma éppen az volt, hogy azok a házaspárok, akik boldog házasságot akarnak, együtt kell, hogy imádkozzanak.
Másnap reggel, amikor a személyes áhítatomat tartottam, a férjem feljött hozzám, beszélgetni kezdtünk, és azt javasolta, hogy megint kezdjük el a közös imádkozást. Alig hittem a fülemnek, hiszen én ezt kértem az Úrtól.
Attól a perctől kezdve a dolgok változni kezdtek. Jobban ment a gyereknevelés, erősödött és mélyült a kapcsolatunk, valamint a mindennapjaink is szebbé váltak, hiszen sokkal jobb lett a kommunikációnk. Én pedig tudom, hogy ez mind azért van, mert együtt imádkozunk. Nekem továbbra is azt kell kérnem az Úrtól, hogy nap mint nap változasson rajtam, a férjemet pedig teljesen rábízom.
Nemrégiben volt egy feszült jelenet az egyik gyerekkel, és a férjem nagyon dühös lett. Máskor hasonló helyzetben a szemébe néztem, vagy gyorsan mondtam valamit, hogy enyhüljön a feszültség. Most elfordultam, és imádkozni kezdtem. Rögtön érezni lehetett, hogy enyhül a légkör. A férjem lehiggadt, jól kezelte a dolgokat, és a következő pillanatban már mindnyájan sírtunk és megöleltük egymást. Isten valóban meghallgatja imáinkat, és válaszol azokra!

Sarah Lynn lelkészfeleség, aki álnéven írja cikkeit.