2017. február 27., hétfő

Heti imacélok - február 26-március 5. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(február 26-március 5.)

·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a Teljes tagbevonás kezdeményezés keretében megszervezett alkalmakért, amelyek most zajlanak Örményország, Bulgária, Ukrajna, Moldova, Románia és Grúzia területén! Egyes események már befejeződtek, a többi program még folytatódik. Imádkozzunk azokért a személyekért, akik döntést hoztak Krisztus mellett!
·       Imakérés: Imádkozzunk továbbra is az előadók bizonyságtevő munkájáért, akik a tengerentúlról érkeztek ezen országokba, hiszen most térnek haza saját gyülekezeteikbe. Imádkozzunk azért, hogy a Teljes tagbevonás keretében tartandó minden programon lelkesíteni tudják befolyásukkal testvéreinket! 
·       Imakérés: Imádkozzunk Japánért, ahol 2018-ban szintén a Teljes tagbevonás keretében tartanak evangelizációkat. Imádkozzunk Akita városáért, ahol a legnagyobb az öngyilkosságok száma Japánban. Imádkozzunk azért, hogy az evangélium elérje az emberek szívét ezen a nehéz területen!   
·       Imakérés: 80 napos imádság a MENÁÉRT - A Földközi-tengertől keletre elhelyezkedő régió: A következő néhány hétben a Földközi-tengertől keletre eső területekre összpontosítunk: Libanonra, Jordániára, Irakra és Szíriára. Libanonban négy gyülekezetünkben körülbelül 200 tag szolgálja az Urat, központjuk a Közép-keleti Egyetemen van, amely Bejrútban működik. Jordániában, ahol egykor az ammoniták, edomiták és moábiták éltek, szintén négy gyülekezet van, körülbelül 90 taggal. A régió központja itt található. Irakban csak egyetlen, 15 tagú gyülekezetünk van, Kurdisztánban. A háború miatt a bagdadi és kirkuki gyülekezetünket be kellett zárni. Szíriában sajnos csak három adventista családról tudunk, akik az országban maradtak. Sok imára van szüksége ennek a területnek!     
·       Imakérés (MENA): Imádkozzunk a két városi kezdeményezésért ebben a régióban!
·       Imakérés (MENA): Imádkozzunk az ADRA munkájáért az országban, különösen a menekültekért folytatott erőfeszítéseikért!
·       Imakérés (MENA): Imádkozzunk az egészségügyi misszióért és programokért!

Részletek a 80 napos imádság a MENÁÉRT programról: A Közel-Kelet és Észak-afrikai Unió (angol rövidítése MENA) jelenleg egy 80 napos imaközösséget tart, hogy Istenhez könyörögjenek egy áttörésért ezen a nehezen megfogható területen. Csatlakozzatok hozzánk, miközben a régió különböző szükségleteiért imádkozunk!

Magyar imacélok:
·        Imakérés: Imádkozzatok azért, hogy ki tudjuk használni azokat a lehetőségeket, amelyeket az Úr adott nekünk azáltal, hogy a magyar mozikban is vetítik az adventista katonáról, Desmond Dossról szóló filmet, A fegyvertelen katona című alkotást! Látogasd meg és terjeszd a következő honlapot: http://www.fegyvertelenkatona.hu
·        Imakérés: Kérünk, hogy imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért a „Ki a sótartóból!” következő alkalmáért, amit 2017. április 1-jéretervezünk! A szervezési munkák már elkezdődtek, kérünk, imádkozzatok, hogy az az alkalom is Isten dicsőségére, a gyülekezetek megerősödésére és a missziómunka előrehaladására szolgáljon!
·        Imakérés: A magyar unió több lelkésze tart evangélizációs sorozatot Erdélyben jelenleg és a következő hetekben, hónapokban. Imádkozzunk a Szentlélek áldásáért szolgálatukra.
·        Imakérés: Imádkozzunk a Magyar Unió által március 5-re tervezett Országos Tisztviselőképzés és Ötletbörzéért, hogy Isten áldása legyen az alkalmon, hogy sokan inspirációt és útbaigazítást kapjanak a missziós szolgálatokba való bekapcsolódásra

Egy meglepő fordulat
- Írta Don Jacobsen
Lelkész barátom, Virgil Covel mindig isteni gondviselésért imádkozik, miközben arra törekszik, hogy bizonyságot tegyen az Úrról. Ő pedig időnként nagyon különös és váratlan módon lép közbe.

Néhány héttel ezelőtt egy reggelen Virgil az irodájába tartott, amikor egy teherautó leszorította az útról. Az ütközés következtében autója totálkárosra tört. A teherautó továbbhajtott. A cserbenhagyásos baleset után Virgil az összetört járműben ült, és azon tűnődött, mitévő legyen. Miközben a gondolatok kavarogtak a fejében, meglepetten vette észre, hogy az iménti teherautó tart felé, majd behúz mögé.

A fiatal sofőr odalépett az autó ablakához, és bocsánatot kért Victortól. Aztán hozzátette: „Nagy bajban vagyok, ezért a balesetért örökre bűnhődni fogok."

„Az apja fogja büntetni?" - kérdeztem.
„Nem, én Istenre gondoltam" - válaszolta tűnődve a fiú. „Tönkretettem egy ember autóját, aki meg is halhatott volna, ráadásul még jogosítványom sincs. "

Miután elhúzták egy biztonságos helyre az összetört kocsit, mindketten beültek a teherautóba, és a város felé vették az irányt. Virgil úgy érezte, olyan emberrel beszél, aki űrt érez a lelkében, ezért azt javasolta, hogy reggelizzenek együtt. Virgil még aznap reggel a kereszthez vezette a fiút, ahol bocsánatot nyert. Később, miután a papírokat kitöltötték, a fiatal sofőr letette Virgilt az irodájánál. Amikor elköszönt, kezet nyújtott a lelkésznek, és így szólt: „Remélem, nem érti félre, amit most mondani fogok, de igazából örülök neki, hogy karamboloztam magával ma reggel."

„Én is!" - vágta rá Virgil. Istennek bizony kellően kreatív eszköztára van, ami a gondviselést illeti. A Biblia így bátorít: „Az ellenség rosszat tervez ellenünk, de Isten jóra tudja azt fordítani" (1Móz 50:20 - az író megfogalmazása).


* Don Jacobsen az Észak-amerikai Divízió imaszolgálatok osztályának munkatársa 

2017. február 19., vasárnap

Heti imacélok - február 19-26. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(február 19-26.)

·       Hálaadás: Dicsőítjük Istent áldásaiért, amelyeket eddig adott a Teljes tagbevonás kezdeményezés eseményei kapcsán szerte Dél-kelet Európában. Sok ember vesz részt az alkalmakon, és már születtek keresztségi döntések! (Lelkesítő riportok olvashatóak angol nyelven a következő linken: https://www.adventistmission.org/romanias-evangelistic-meetings-likened-to-growing-snowball
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a Teljes tagbevonás kezdeményezés keretében megszervezett alkalmakért, amelyek most zajlanak Örményország, Bulgária, Ukrajna, Moldova, Románia és Grúzia területén! Legalább kétezer program zajlik egyszerre, és imádkozunk azért, hogy Isten hatalmasan munkálkodjon!
·       Imakérés: Imádkozzunk, hogy a Szentlélek kitöltessen, és az evangélium tisztán hangozzék, s így sok szív változzon meg egy örökkévalóságra!  
·       Imakérés: 80 napos imádság a MENÁÉRT - A Földközi-tengertől keletre elhelyezkedő régió: A következő néhány hétben a Földközi-tengertől keletre eső területekre összpontosítunk: Libanonra, Jordániára, Irakra és Szíriára. Libanonban négy gyülekezetünkben körülbelül 200 tag szolgálja az Urat, központjuk a Közép-keleti Egyetemen van, amely Bejrútban működik. Jordániában, ahol egykor az ammoniták, edomiták és moábiták éltek, szintén négy gyülekezet van, körülbelül 90 taggal. A régió központja itt található. Irakban csak egyetlen, 15 tagú gyülekezetünk van, Kurdisztánban. A háború miatt a bagdadi és kirkuki gyülekezetünket be kellett zárni. Szíriában sajnos csak három adventista családról tudunk, akik az országban maradtak. Sok imára van szüksége ennek a területnek!     
·       Imakérés (MENA): Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek kitöltessen minden vezető, lelkész, önkéntes, globálmissziós úttörő, sátorkészítő misszionárius és a valdens programban részt vevő, közel-keletre utazó diákmisszionáriusok életére!  
·       Imakérés (MENA): Imádkozzunk, hogy el tudjuk érni Krisztus üzenetével a menekülteket, illetve az otthonukat elhagyni kényszerülőket!    
·       Imakérés (MENA): Imádkozzunk, hogy Isten érintse meg a gyülekezeti tagok szívét, és adjon nekik bátorságot és készséget arra, hogy hirdessék másoknak az evangéliumot!

Részletek a 80 napos imádság a MENÁÉRT programról: A Közel-Kelet és Észak-afrikai Unió (angol rövidítése MENA) jelenleg egy 80 napos imaközösséget tart, hogy Istenhez könyörögjenek egy áttörésért ezen a nehezen megfogható területen. Csatlakozzatok hozzánk, miközben a régió különböző szükségleteiért imádkozunk!

Magyar imacélok:
·        Imakérés: Imádkozzatok azért, hogy ki tudjuk használni azokat a lehetőségeket, amelyeket az Úr adott nekünk azáltal, hogy a magyar mozikban is vetítik már az adventista katonáról, Desmond Dossról szóló filmet, A fegyvertelen katona címűalkotást! Látogasd meg és terjeszd a következő honlapot: http://www.fegyvertelenkatona.hu
·        Imakérés: A RemenyPont önkéntesei elhatározták, hogy amilyen aktívan csak lehet, bekapcsolódnak a mozifilm misszióba, ezért engedélyeket szeretnénk beszerezni, hogy a mozi kijáratánál ajándékkönyveket adományozzunk az érdeklődőknek. Szeretnénk felajánlani a lehetőséget egy beszélgetésre a ReményPontban azoknak, akiket mélyen megérintett a film mondanivalója. Kérlek, imádkozzatok, hogy a lehetőségekhez képest - missziós szempontból - a legtöbbet tudjuk nyújtani az érdeklődők számára!
·        Imakérés: Kérünk, hogy imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért a „Ki a sótartóból!” következő alkalmáért, amit 2017. április 1-jéretervezünk! A szervezési munkák már elkezdődtek, kérünk, imádkozzatok, hogy az az alkalom is Isten dicsőségére, a gyülekezetek megerősödésére és a missziómunka előrehaladására szolgáljon!
·        Imakérés: A magyar unió több lelkésze tart evangélizációs sorozatot Erdélyben jelenleg és a következő hetekben, hónapokban. Imádkozzunk a Szentlélek áldásáért szolgálatukra.
·        Imakérés: Imádkozzunk a Magyar Unió által március 5-re tervezett Országos Tisztviselőképzés és Ötletbörzéért, hogy Isten áldása legyen az alkalmon, hogy sokan inspirációt és útbaigazítást kapjanak a missziós szolgálatokba való bekapcsolódásra


Titkos lelki harc a pornográfia ellen
- Írta Santiago Dominguez*

Úgy éreztem, eredményesen végzem munkámat egyházi tisztviselőként az egyik Dél-amerikai Egyházterületen, és egészen addig így ment ez, míg engedni nem kezdtem a pornográfia kísértésének. A gondok még fiatal koromban kezdődtek, de Isten segítségével jó ideig győzni tudtam. Később azonban újra kezdődtek. Különösen akkor voltam sebezhető, amikor a szolgálati utakon egyedül maradtam a hotelszobákban. Furcsa érzés volt elszunyókálni a divízió bizottsági ülésein, miután előző éjszaka sokáig néztem pornófilmeket a tévében vagy a számítógépen. Szörnyen szégyelltem magam a képmutatásom miatt, és kétségbeesetten vágytam a szabadulás után.

Nap nap után kiáltottam Istenhez, hogy adjon győzelmet. Mégis folyton elbuktam. Végül beszéltem a küzdelmemről a feleségemnek. Néhány hónapig szabad is voltam, de aztán újra a gödör mélyén találtam magam. Iszonyúan elkeseredtem, mert tudtam, hogy ez egy olyan függőség, amivel sokan küzdenek világszerte (a keresztények 51%-a bevallja, hogy számára kísértést jelent a pornográfia, 37%-uk pedig azt, hogy jelenleg is küzd ezzel). És itt vagyok én: lelkesen buzdítom lelkésztársaimat és az egyház vezetőit, hogy éljenek szent életet, miközben én magam képtelen vagyok rá.

Amikor családommal egy másik kontinensre költöztünk, hogy misszionáriusként szolgáljunk, még inkább odaszántam magam az imára, hogy Isten cselekedjen hatalmasan az életemben. Mivel már nem kellett elutaznom szolgálatom apropóján, a kísértések azokra a rövid időszakokra korlátozódtak, amikor a feleségemmel összezördültünk, és mosolyszünet következett. Mivel tévénk nem volt, a számítógépeken pedig komoly ellenőrző programok futottak, kísértést csak a mobiltelefonom jelentett, ám a győzelmem még mindig nem volt teljes. Habár elszántan próbálkoztam, a szívemet még mindig nem adtam át teljesen Isten uralmának, mígnem elérkezett egy szerda esti imaalkalom.

Azon az imahéten két személy bizonyságtételét hallottam, akik a pornófüggőség lealacsonyító hatásairól beszéltek. Aztán módszereket soroltak fel, amelyek segíthetnek a szabadulásban, és egy felhívást intéztek hozzánk, hallgatókhoz, hogy tartsuk magunkat tisztán erkölcsi és szexuális téren egyaránt. Én is aláírtam a fogadalmat, kiöntöttem szívemet az Úr előtt, és megkértem őt, hogy egyszer s mindenkorra adjon győzelmet mindenféle, pornográfiával kapcsolatos függőség felett. Ima közben úgy éreztem, mintha Isten megérintené a vállamat, és így szólna hozzám: "Segítek neked!" És valóban megkaptam a győzelmet!

Majdnem öt év telt el azóta, és dicsőítem az Urat azért, hogy egyetlenegyszer sem buktam el! Isten valóban hűséges, megtartja ígéreteit, csak rajtunk áll, hogy segítségért kiáltsunk hozzá!

Tízből négy keresztény naponta küzd a pornó kísértéseivel. Ha te is a küzdők közé tartozol, ne add fel, mert Jézus sem adja fel érted a harcot! Imádkozz szívből, odaadóan, és megkapod a szabadítást!


Santiago Dominguez misszionárius, álnéven szerepel ebben a történetben. 

2017. február 12., vasárnap

Heti imacélok - február 12-19. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(február 12-19.)

·       Imakérés: Imádkozzunk továbbra is a Teljes tagbevonás kezdeményezés azon eseményeiért, amelyek Örményországban, Bulgáriában, Ukrajnában, Moldovában, Romániában és Grúziában zajlanak ebben a hónapban! Mintegy 2000 eseményt terveznek, amelyek közül sok már most is folyamatban van.
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok Románia lakóiért, és a politikai tiltakozásokért, amelyek Bukarestben zajlanak! Kérjük az Urat, hogy ebben a bizonytalan időszakban az emberek érezzék a késztetést arra, hogy keressék az igazságot, és elmenjenek az összejöveteleinkre!
·       Imakérés: Imádkozzunk az összejövetelek szónokainak és szervezőinek (fizikai, lelki és érzelmi) egészségéért, akik szolgálnak a Teljes tagbevonás programjaiban!
·       Imakérés: 80 napos imádság a MENÁÉRT - Törökország-Irán régió: A következő néhány hétben az Törökországra és Iránra összpontosítunk Ezekben az országokban összesen mintegy 153 millió ember él. Habár Törökországot alapvetően szekuláris országként tartják számon, a lakosság 99,8%-a hivatalosan muzulmánként van nyilvántartásban, többségük szunnita. Irán hivatalos vallása a síita. Ebben a nagyon sokszínű környezetben összesen három megszervezett gyülekezetünk van és kilenc szórványunk, összesen 284 taggal. A népességet tekintve az adventisták aránya 1:538 732.    
·       Imakérés: Imádkozzunk azért, hogy a török kormány nagyobb nyitottságot mutasson, és az iráni kormányzat is engedélyezze az országban a vallásszabadságot!
·       Imakérés: Imádkozzunk azért a jogi eljárásért, aminek keretében egy gyülekezeti ingatlan tulajdonjoga forog kockán!
·       Imakérés: Imádkozzunk tagjaink biztonságáért ezekben a hitünk elől elzárt országokban!    

Részletek a 80 napos imádság a MENÁÉRT programról: A Közel-Kelet és Észak-afrikai Unió (angol rövidítése MENA) jelenleg egy 80 napos imaközösséget tart, hogy Istenhez könyörögjenek egy áttörésért ezen a nehezen megfogható területen. Csatlakozzatok hozzánk, miközben a régió különböző szükségleteiért imádkozunk!

Magyar imacélok:
·    Imakérés: Imádkozzatok azért, hogy ki tudjuk használni azokat a lehetőségeket, amelyeket az Úr adott nekünk azáltal, hogy a magyar mozikban is vetítik már az adventista katonáról, Desmond Dossról szóló filmet, A fegyvertelen katona címűalkotást! Látogasd meg és terjeszd a következő honlapot: http://www.fegyvertelenkatona.hu
·    Imakérés: A RemenyPont önkéntesei elhatározták, hogy amilyen aktívan csak lehet, bekapcsolódnak a mozifilm misszióba, ezért engedélyeket szeretnénk beszerezni, hogy a mozi kijáratánál ajándékkönyveket adományozzunk az érdeklődőknek. Szeretnénk felajánlani a lehetőséget egy beszélgetésre a ReményPontban azoknak, akiket mélyen megérintett a film mondanivalója. Kérlek, imádkozzatok, hogy a lehetőségekhez képest - missziós szempontból - a legtöbbet tudjuk nyújtani az érdeklődők számára!
·    Imakérés: Kérünk, hogy imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért a „Ki a sótartóból!” következő alkalmáért, amit 2017. április 1-jéretervezünk! A szervezési munkák már elkezdődtek, kérünk, imádkozzatok, hogy az az alkalom is Isten dicsőségére, a gyülekezetek megerősödésére és a missziómunka előrehaladására szolgáljon!
·    Imakérés: A magyar unió több lelkésze tart evangélizációs sorozatot Erdélyben jelenleg és a következő hetekben, hónapokban. Imádkozzunk a Szentlélek áldásáért szolgálatukra.

Mennyei ölelés
- Írta Shelly Thomas

Reggel fél hétkor ébredtem, de máris kimerülten. Hosszú hét, hosszú hónap, sőt, hosszú év állt mögöttem. Három felnőtt gyerekem mindegyike olyan döntéseket hozott, amik nagyon aggasztottak, ezért hosszú órákat töltöttem imában, így próbáltam átadni Istennek a folyton rám leselkedő aggodalmakat. Most pedig az egyik gyerekem megtette azt, amitől végképp betelt a pohár. Úgy éreztem, ez már több annál, amit el tudok viselni. Miközben a munkahelyem felé vezettem, könnyek patakzottak az arcomon.

"Uram, már nem bírom tovább! Ez túl sok! Bár megölelne valaki! Ha szeretsz úgy, mint egy édesanya, küldj nekem egy ölelést!" - motyogtam könnyeim között.

Az én édesanyám már évekkel korábban meghalt, de még mindig hiányoltam őt nap mint nap, különösen az öleléseit. Munkába menet folyamatosan dühvel, a csalódottsággal, a félelemmel és a stresszel küzdöttem, és kétségbeesetten próbáltam hittel és reménnyel teljes gondolatokra összpontosítani. De még mindig vágytam egy nagy ölelésre valakitől, aki valóban törődik velem.

30 perccel azután, hogy megérkeztem a munkahelyre, felhívott a férjem. Azonnal ideges lettem, mert munkaidőben általában nem szoktuk egymást hívni. Azonnal felvettem a telefont, és aggódva beleszóltam.

"Szia drágám! - hallottam a férjem vidám hangját. "Csak azt akartam neked elmondani, hogy imádkozom érted! Tudom, hogy most nagyon aggódsz, de akarom, hogy tudd, mennyire szeretlek! Bár át tudnék nyúlni az éteren át, és megölelni most téged!"

E szavak hallatán újra elkezdtek potyogni a könnyeim. Isten meghallgatta imáimat azon a reggelen!

Kicsit később, munka közben, az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy vagyok. Elmondtam neki, hogy a gyerekeim miatt nagyon aggódom, de egyébként jól vagyok. Ő azonnal odalépett hozzám, és szorosan megölelt. Nagyon váratlan és szokatlan gesztus volt ez egy munkatárstól! Mégis, egy kicsivel később megismétlődött a jelenet egy másik munkatársnővel is. Rögtön Istenhez fordultam, és igen zavarban voltam, hiszen kétségbe vontam a szeretetét!

"Uram, bocsáss meg nekem! Tudom, hogy Te meghallgattad imámat, és azt is tudom, hogy törődsz velem. Olyan vagy, mint egy édesanya vagy édesapa, de bárki és mindenki más is, akire csak szükségem van! Köszönöm, hogy ennyire kézzelfogható, valóságos módon mutattad meg, mennyire szeretsz! Köszönöm, hogy minden szavamra figyelsz, és kielégíted szükségleteimet! Köszönöm, hogy meghallgattam az ölelésért mondott imámat! Szeretlek!"


Shelly Thomas Arkansas állam északnyugati részén él, a Walmart irodaház elektromosságért felelős koordinátora. Köszönjük Elizabeth Fresse-nek, hogy megfogalmazta a bizonyságtételt! 

2017. február 6., hétfő

Heti imacélok - február 5-12. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(február 5-12.)

·       Ezen a héten imáink hangsúlyos célja a HOPE Channel, az európai Teljes tagbevonás kezdeményezés, ami már kezdetét vette, valamint a MENA
·       Hálát adunk Istennek minden egyes televízió nézőért, aki a Hope Channel csatornájának műsorain keresztül hallja a Isten evangéliumát, amely minőségi életet ad számunkra most és az örökkévalóságon át, és összeköt mindenkit a helyi hetednapi adventista gyülekezetekkel.
·       Hálát adunk Istennek az Hope Channel új programjaiért, amelyek az imákra közvetlen válaszként érkeztek.
·       Imakérés: Imádkoznunk a Hope Channel megközelítőleg 50 televíziós állomásának elnökeiért, vezetőiért és menedzsereiért, minden munkatársért, akik segítségével világszerte 56 nyelven sugározzák az evangélium üzenetét.
·       Imakérés: Imádkozzunk az támogatókért, akik imáikkal és anyagi áldozataikkal segítik ezt a világszéles evangelizációs szolgálatot!
·       Imakérés: Imádkozzunk Derek Morrisért, a Hope Channel elnökéért, aki a Teljes tagbevonás keretében 2017. február 10-25 között a romániai Bukarestben fog evangelizációs sorozatot tartani!
·       Imakérés: Imádkozzunk a Teljes tagbevonás kezdeményezés azon szónokaiért, akik összejöveteleket tartanak Örményországban, Bulgáriában, Ukrajnában, Moldovában, Romániában és Georgiában ebben a hónapban! Mintegy 2000 eseményt terveznek, amelyek közül sok már most is folyamatban van.
·       Imakérés: 80 napos imádság a MENÁÉRT - Észak-afrikai régió: A január 30-tól február 9-ig terjedő időszakban az Észak-afrikai régióra összpontosítunk (NAR), azon belül is Líbiára, Tunéziára, Algériára, Marokkóra, valamint a Szahara nyugati részére, amely terület Marokkóhoz tartozik. Ezeken a területeken az egyház nem működhet legálisan. Komoly kihívást jelent dolgozni egy ilyen kockázatos környezetben. A feljegyzések szerint mintegy 150 gyülekezeti tag él itt, de a valóságban körülbelül kétszázan gyűlnek össze szombatonként ebben a régióban istentiszteletre.
·       Imakérés: Imádkozzunk az Észak-afrikai régióban élő gyülekezeti tagok és bibliamunkások biztonságáért! Különösen emeljük fel imáinkban azokat az úttörő misszionáriusokat, akik olyan területeken dolgoznak, ahol nincsenek adventisták! Imádkozzunk, hogy legyen bölcsességük megtalálni annak módját, hogyan érjék el a régió nagyvárosainak lakóit az evangéliummal

Részletek a 80 napos imádság a MENÁÉRT programról: A Közel-Kelet és Észak-afrikai Unió (angol rövidítése MENA) jelenleg egy 80 napos imaközösséget tart, hogy Istenhez könyörögjenek egy áttörésért ezen a nehezen megfogható területen. Csatlakozzatok hozzánk, miközben a régió különböző szükségleteiért imádkozunk!

Magyar imacélok:
·    Imakérés: Imádkozzatok azért, hogy ki tudjuk használni azokat a lehetőségeket, amelyeket az Úr adott nekünk azáltal, hogy a magyar mozikban is vetítik már az adventista katonáról, Desmond Dossról szóló filmet, A fegyvertelen katona című alkotást! Látogasd meg és terjeszd a következő honlapot: http://www.fegyvertelenkatona.hu
·    Imakérés: A RemenyPont önkéntesei elhatározták, hogy amilyen aktívan csak lehet, bekapcsolódnak a mozifilm misszióba, ezért engedélyeket szeretnénk beszerezni, hogy a mozi kijáratánál ajándék könyveket adományozzunk az érdeklődőknek. Szeretnénk felajánlani a lehetőséget egy beszélgetésre a ReményPontban azoknak, akiket mélyen megérintett a film mondanivalója. Kérlek imádkozzatok, hogy a lehetőségekhez képest - missziós szempontból - a legtöbbet tudjuk nyújtani az érdeklődők számára!
·    Imakérés: Kérünk, hogy imádkozzatok a Tiszavidéki Egyházterület missziós képzéséért a „Ki a sótartóból!” következő alkalmáért, amit 2017. április 1-jére tervezünk! A szervezési munkák már elkezdődtek, kérünk, imádkozzatok, hogy az az alkalom is Isten dicsőségére, a gyülekezetek megerősödésére és a missziómunka előrehaladására szolgáljon!
·    Imakérés: A magyar unió több lelkésze tart evangélizációs sorozatot Erdélyben jelenleg és a következő hetekben, hónapokban. Imádkozzunk a Szentlélek áldásáért szolgálatukra.
  

Isten töltse be minden szükségeteket
- Írta Derek Morris
A Hope Channel vezetősége komoly kihívás előtt állt. Hírt kaptunk arról, hogy a fő vezérlőasztal rendszer szolgáltatói szerződése 2017-re 180 000 dollár, 2018-ra 200 000 dollár, 2019-re pedig 220 000 dollár lesz. Ez gyakorlatilag egy elképzelhetetlenül magas összeg.

Nehémiáshoz hasonlóan, aki kétségbeejtő híreket kapott otthonról (Neh 1:4), mi is komoly imában szántuk oda magunkat Istennek: "Nem tudjuk, mit tegyünk, Urunk, de szemeink rád figyelnek!" - könyörögtünk.

Az imával kapcsolatos egyik fontos lecke, amit most tanulok, a következő: amikor Jézus nevében imádkozunk, akkor az Ő fennhatósága alatt állunk, és mivel alárendeljük magunkat az Ő akaratának, ezért csodák történnek. A csodás imameghallgatások azonban nem biztos, hogy úgy történnek, ahogyan várjuk.

A szívem most nem csak azért van csordultig hálával telve Isten iránt, mert valaki küldött egy 500 000 dollárról szóló csekket, hogy a következő három évre kifizethessük a szolgáltatói szerződést, de azért is, mert Isten még ennél is elképesztőbb dolgot tett.

A Generál Konferencia információs tisztviselőjének, Nancy Lamoreaux-nak, és a GK információkért felelős főtisztviselőjének, Mabio Coelhonak, valamint a GK adminisztrációja erőteljes támogatásának köszönhetően, valamint az Adventista Világrádió Egyesült Királyságban működő állomásánál dolgozó munkatársakkal közreműködve olyan globális szerződést tudunk megkötni az egész Hetednapi Adventista Egyházra vonatkozóan, ami több ezer dollárt fog megtakarítani nekünk évente!

Nem csak pénzt takarítunk meg, hanem ez az új megállapodás garantálja, hogy technológiai újítások, több nyelven feliratozó, zártláncú rendszerek és fokozott biztonsági rendszer álljon rendelkezésünkre.

Mindebből nem csak a Hope Channel és a világszerte működő állomások fognak áldást nyerni, hanem az egész gyülekezeti család is!

Pál apostol megállapítása megállja a helyét. Ha mindenünket odaszenteljük Krisztus ügyének, ha hit által nekikezdünk annak, hogy mindent megtegyünk Krisztus által, aki megerősít bennünket, akkor Isten megadja minden szükségletünket Krisztus Jézus gazdagsága szerint.

Ígéretek: Fil 4:13, 19, Ézs 45:2, 1Ján 5:14-15