2017. július 30., vasárnap

Heti imacélok - július 30-augusztus 6. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok
Fókuszban a Közel-Kelet Észak-Afrikai Unió (MENAU)  
(július 30 - augusztus 6.)

Tények röviden a MENAU-ról: A Közel-Kelet Észak-Afrikai Uniót 2011-ben alapították. 20 országból tevődik össze, amelyekben összesen 500 millió ember él, 99%-uk muzulmán. Az adventista gyülekezeti tagok száma 3 768, ötvenkét gyülekezetben és húsz szórványban.  

Földrajzilag nyugaton Marokkó határolja, keleten pedig Irán, és magába foglalja az Arab-félsziget országait és Törökországot, ezen felül Észak- Ciprust és Szudánt. Ide tartoznak a bibliai földek, mint Babilon, Egyiptom, Perzsia, Tírus és Szidon, amelyek a mai Irak, Irán, Libanon és Szíria, valamint Jordánia területén találhatók.

Négy országban háború pusztít, ott a helyzet teljesen bizonytalan és kaotikus. Az egyház majdnem minden országban illegális vagy nem szívesen látott.

·      Imakérés: Imádkozzunk azokért a városokért, ahol jelenleg nincs adventista jelenlét, hogy Isten küldjön munkásokat az itteni aratásba! 48 olyan város van ezen a területen, amelynek lakossága meghaladja az egymilliót. Ezekből sokban adventista még nem vetette meg lábát.
·      Imakérés: Imádkozzunk a MENAU területén élő gyülekezeti tagokért, hogy legyen bátorságuk az elszigeteltségben! A vallási üldözés mindennapos sok területen
·      Imakérés: Imádkozzunk a divízió fiataljaiért, hogy erősek legyenek, és legyen bátorságuk hitükről bizonyságot tenni. A Közel-Keleti Egyetemet (Middle East University) a MENAU működteti Bejrútban. Imádkozzunk az ottani diákokért és tanárokért!
·       Imakérés: Imádkozzunk a valdens diákokért és misszionáriusokért, akik a világ különböző részeiről érkeztek ide. Imádkozzunk azért, hogy Isten mutasson nekik kreatív lehetőségeket az evangélium terjesztésére, és imádkozzunk azért is, hogy a lehetőségek ajtajai megnyíljanak előttük.

Magyar imacélok:
·       Hálás beszámoló: Köszönjük, hogy imádkoztatok a Missziókonferenciáért. Isten különleges áldását tapasztaltuk a tábor egész ideje alatt. Lelkileg feltöltődtünk, és sokat tanultunk arról, hogyan vihetjük el az evangéliumot embertársainknak egy elvilágiasodott és közömbös társadalomban.

·       Hálás beszámoló: Július 19-23 (szerda-vasárnap) között már másodjára jelent meg az egyház beszélgetős-ismerkedős sátrával a debreceni Campus fesztiválon. 25 lelkes önkéntesünk lépett ki a gyülekezet falain kívülre, hogy egy zenei fesztiválon hallgassa meg a hozzá fordulókat, kínáljon meleg teát az éjszakában, sok-sok kreatív programot nappal, és elfogadó, barátságos légkört, „béke szigetét” a hozzájuk betérőknek. Több mint 1000 ember látogatott el a sátorba és nagyon komoly beszélgetések folytak

Facebook-oldalunkon (LelkiFröccs) követhetitek figyelemmel képeinken, videóinkon a tevékenységünket:


Mai csodák a Közel-Keleten
- írta: Rick McEdward
Milyen érzés az, amikor megérint Isten elhívásnak hatalma? Kérdezd meg erről Pált! A damaszkuszi úton valósággal lezuhant a lováról, amikor egy mennyből érkező fénysugár három napra megvakította.

Néha állva imádkozom, néha ülve, máskor térdelve. Nagyon gyakran imádkozom gyaloglás vagy vezetés közben is. Beszélgessetek egy hirtelen életet megváltoztató eseményről. Vagy kérdezd meg Lázárt, milyen volt az, amikor Jézus hangja felébresztette és kihívta őt a sírból. Eltöprenghetett azon, hogy mi történhetett vele. Miért aludt egy sötét helyen egyedül? Aztán próbálj meg járni, amikor egész testedet gyolcsba tekerték. Gyakran elképzelem a félelemnek, sokkhatásnak és örömnek azt a keverékét, amit Lázár családja és barátai átéltek, amikor temetése után négy nappal élve kisétált a sírból. El tudom képzelni azt az örömteli ünneplést is, amely a mennyben történik, amikor egy ember Jézushoz jön. A feltámadás feletti öröm nem kevésbé csodálatos dolog, mint az, amikor valaki megismeri Jézust.

Ma nem gyakran látunk embereket lezuhanni a lovukról, vagy feltámadni a halálból, de ez nem jelenti azt, hogy Isten lezárta volna a csodák korszakát. Ahogy Észak-Afrika és a Közel-Kelet országaiban utazok, ámulok azokon a csodákon, amelyek ma is történnek. Híreket hallok a Globál Missziós úttörőkről, akik álmok és látomások útján jutottak el Isten ismeretére. Ma életüket kockáztatják, miközben Jézusról bizonyságot tesznek környezetüknek.

Van egy asszony, aki csoda útján bejutott egy olyan országba, ahova senki másnak nem sikerült. Érkezése után bebörtönzik, de meggyőzi a hatóságokat, hogy engedjék szabadon. Van egy „sátorkészítő”, aki elhagyta országát, hogy orvosi munkát végezzen a Közel-Keleten. Zárt ajtókkal találkozik, amelyeket látszólag lehetetlen kinyitni. Aztán egy csoda történik, hogy az összes bürokratikus szabály megváltozik csak miatta. Egy „valdens” diák beköltözik az albérletbe muzulmán barátjával, amikor a tulajdonos jelentősen megemeli a lakbért. Egy sor esemény és megválaszolt ima után a lakbért lecsökkentik. A muzulmán barát most már kész arra, hogy elkezdje a bibliatanulmányokat. Egy eltörött vízvezetékcső csodálatos módon megjavul egy menekül család otthonában, az imára adott válaszként. Az egész család kíváncsi arra az Istenre, aki gondoskodik egy szükségben levő családról. Egy asszonynak, aki nyolc évig nem tudott teherbe esni, most kisbabája van. Egy gyermek késői stádiumban levő rákból teljesen meggyógyul.

Ezek a történetek folyamatosan arra emlékeztetnek engem, hogy Isten műve halad előre, Sátán kísérletei ellenére is, hogy elcsüggesszen bennünket azáltal, hogy ledob a lóról, vagy holtan hagy bennünket. A Szentlélek hatalmasan dolgozik a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Imádkozzatok továbbra is a frontvonalban dolgozó munkásokért, a „valdens” diákokért, a globálmissziós úttörőkért, a „sátorkészítő” misszionáriusokért, lelkészekért, gyülekezetalapítókért, ahogy Isten országát gyarapítják! Imáid hatására nagyon sok minden megváltozik!

Írta: Rick McEdward a Közel-Kelet és  Észak-Afrikai Unió elnöke 

2017. július 24., hétfő

Heti imacélok - július 23-30. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(július 23-30.)

Tények röviden a SID-ről: A Dél-afrikai-indiai-óceáni Divízió területén 23 ország és sziget található. 10 unió és egy csatolt területet foglal magába. Az Úr gazdagon megáldotta ezt a divíziót: taglétszáma 3 514 060 fő, akik 23 972 gyülekezeti közösségben szolgálják Istent.

·      Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a divízió vezetőiért, Solomon Maphosa elnökért, Gideon Reynecke titkárért és Goodwell Nthani kincstárnokért; valamint a dél-afrikai Pretoriában lévő divízióközpont teljes munkatársi közösségéért! Imádkozzatok az uniók, az egyházterületek és a missziók vezetőiért!
·      Imakérés: Imádkozzunk a SID területén dolgozó lelkipásztorokért! Könyörögjünk, hogy legyen bölcsességük, miközben hirdetik a hármas angyali üzenetet a haldokló világnak!
·      Imakérés: Imádkozzunk a Városi misszió keretében szervezett programokért szerte a divízió területén! A szervezők különleges hangsúlyt fektetnek arra, hogy elérjék az evangélium üzenetével a befolyásos embereket a dél-afrikai Johannesburgban és a zimbabwei Harareban. Imádkozzunk azért, hogy az ott munkálkodók Isten gondviselése által találkozzanak befolyásos személyekkel, akik később meg tudják osztani a tanultakat ismerőseikkel a közösségi hálókon.
·       Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Dél-afrikai Unióért! Ebben az unióban 55 millió ember él, de mindössze 150 000 fő az egyház tagsága. Sürgős imacél, hogy a tömegeket elérjük az evangéliummal.
·      Imakérés: Imádkozzunk a Dél-afrikai-indiai-óceáni Divízió ifjúságáért, hogy Krisztus iránti szeretetük egyre csak növekedjen, és lelkileg olyannyira megerősödjenek, hogy Krisztus munkatársaivá váljanak a misszióban! Imádkozzunk, hogy a fiatalokat fel tudja használni Isten arra, hogy szüleiket is elvezessék az igazság ismeretére. Imádkozzunk azért, hogy további misszionáriusok és bibliamunkások érkezzenek, akik hajlandóak ezen a területen dolgozni!
·      Imakérés: Imádkozzunk a különböző kultúrák és nemzetiségek között fennálló konfliktusok megoldásáért! Imádkozzunk, hogy a hívők körében létrejöjjön az egység és szeretet lelkülete, hogy az emberek vonzónak találják a kereszténységet!
Magyar imacélok:
·       Hálás beszámoló: Köszönjük, hogy imádkoztatok a Missziókonferenciáért. Isten különleges áldását tapasztaltuk a tábor egész ideje alatt. Lelkileg feltöltődtünk, és sokat tanultunk arról, hogyan vihetjük el az evangéliumot embertársainknak egy elvilágiasodott és közömbös társadalomnak.

·       Hálás beszámoló: Július 19 és 23 (szerda-vasárnap) között már másodjára jelent meg az egyház beszélgetős-ismerkedős sátrával a debreceni Campus fesztiválon. 25 lelkes önkéntesünk lépett ki a gyülekezet falain kívülre, hogy egy zenei fesztiválon hallgassa meg a hozzá fordulókat, kínáljon meleg teát az éjszakában, sok-sok kreatív programot nappal, és elfogadó, barátságos légkört, „béke szigetét” a hozzájuk betérőknek. Több mint 1000 ember látogatott el a sátorba és nagyon komoly beszélgetések folytak

Facebook-oldalunkon (LelkiFröccs) követhetitek figyelemmel képeinken, videóinkon a tevékenységünket:



Kérdések és válaszok
- aki válaszol: Ted Wilson lelkész

Kérdés: „Wilson testvér, nekem egy nagyon egyszerű kérdésem van: Te hogyan imádkozol?” - Boyan

Válasz: Bizony gyakran. Az ima csodálatos kiváltságunk, amit Isten ajánl fel mindnyájunk számára. Bármikor, bárhol hozzá fordulhatunk. Az, hogy hogyan imádkozom, a szituációtól függ.

Néha állva imádkozom, néha ülve, máskor térdelve. Nagyon gyakran imádkozom gyaloglás vagy vezetés közben is.

A bizottsági üléseken gyakran imádkozom hangosan a kezdésnél, és kérem Isten vezetését a beszélgetésekre és a döntésekre, amiket hozunk a nap folyamán.

Az ülések közben is sokszor küldök fel imát az Úrhoz, kérve Őt, hogy adjon bölcsességet egy-egy kérdéskörben vagy témában. Amikor az irodámban találkozom emberekkel, szinte mindig imával kezdjük és fejezzük be a beszélgetést. A nap folyamán, miközben munkába megyek az irodámba, vagy utazom, szintén sokszor küldök fel hangtalan imát, és kérem Isten bölcsességét és vezetését.

Természetesen minden nap reggelén megtartom a személyes áhítatomat és imádkozom. A feleségemmel együtt is imádkozom minden nap, reggel és este. Az Istennel töltött időben nyitjuk ki számára a szívünket, és nyerünk erőt minden egyes új naphoz, és védelmet az éjszakára. Minden reggel letérdelek az ágyam mellett, és kérem Isten bölcsességét az adott napra.


El sem tudom képzelni, mit csinálnak az emberek ima nélkül. Az Úr az én állandó társam napközben és éjszaka is. Milyen kiváltság, hogy megnyithatjuk szívünket az Úrnak! Ahogy olvassuk is, az ima a kulcs, ami megnyitja a menny tárházát. Micsoda előjog, hogy közvetlen összeköttetésben lehetünk a menny tróntermével! Igényeljük Zsid 4:16 ígéretét imában, és járuljunk bizalommal és bátran a kegyelem királyi székéhez Jézus Krisztus, a mi Teremtőnk, Megváltónk, Főpapunk, eljövendő Királyunk és legjobb Barátunk nevében! 

2017. július 16., vasárnap

Heti imacélok - július 16-23. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(július 16-23.)

Tények röviden az SPD-ről: Az Inter-európai Divízió területén 20 ország található: Andorra, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Franciaország, Németország, Gibraltár, Vatikán, Olaszország, Liechtenstein, Luxemburg, Málta, Monaco, Portugália, Románia, San Marino, Szlovákia, Spanyolország és Svájc.

Az EUD területén 350 millióan élnek, sokféle nyelv, kulturális háttér, kultúra és hagyomány keveredik itt. Az országokat bevándorlók és menekültek tömegei árasztották el, akik magukkal hozzák saját nyelvüket, hitüket és kultúrájukat. Ezt a potenciálisan nagy kihívást jelentő helyzetet úgy látják az EUD vezetői, mint az Isten által rájuk bízott misszió fejlődésének termékeny talaját.


·      Imakérés: Kérlek, imádkozzatok Mario Brito divízióelnökért, Magyarosi Barna titkárért és Norbert Zens kincstárnok testvérért! Imádkozzatok az EUD egyházterületi vezetőiért és a helyi lelkészekért!
·      Imakérés: Imádkozzatok a divízió területére érkező bevándorlókért és menekültekért, mert egyesek közülük fogékonyak az evangélium üzenetére. A közöttük dolgozó gyülekezeti tagok sok áldásról számolnak be.  
·      Imakérés: Imádkozzunk a gyülekezeti tagokért, fiatalokért és idősekért egyaránt, hogy éhezzék és szomjazzák a Jézussal való, mélyebb kapcsolatot! Az Ige ezt mondja nekünk: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek” (Mt 5:6).
·      Imakérés: Imádkozzunk az újonnan megkeresztelt tagokért, akik a teljes tagbevonás eseményeinek keretén belül csatlakoztak az egyházhoz!

Magyar imacélok:
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a nyári táborok és a Missziókonferencia szervezéséért, hogy sok áldást jelentsenek a résztvevőknek és megújulást az egész egyháznak.

·       Imakérés: Július 19 és 23 (szerda-vasárnap) között már másodjára veszünk részt az egyház beszélgetős-ismerkedős sátrával a debreceni Campus fesztiválon. 20 lelkes önkéntesünk szeretne kilépni a gyülekezet falain kívülre, hogy egy zenei fesztiválon hallgassa meg a hozzá fordulókat, kínáljon meleg teát az éjszakában, sok-sok kreatív programot nappal, és elfogadó, barátságos légkört, „béke szigetét” a hozzánk bejövő srácoknak.

Facebook-oldalunkon (LelkiFröccs) szerdától követhetitek majd figyelemmel képeinken, videóinkon a tevékenységünket:


Kérlek, imádkozzatok értünk, hogy helyt tudjunk állni, és olyan barátságossággal forduljunk a hozzánk közeledőkhöz, mint Jézus is tette volna. Köszönjük!  

Két lehetetlen imakérés vezetett a feleséghez
- írta: Andrew McChesney, az Adventist Mission munkatársa
Az egyik legbonyolultabb kérdés, amit az emberek feltesznek az, hogy hogyan válasszák ki a megfelelő házastársat.

Mario Brito számára, aki a Hetednapi Adventista Egyház Inter-Európai Divíziójának elnöke, könnyű volt megtalálni a tökéletes társat: megkérte Istent, hogy válaszoljon két látszólag lehetetlen imakérésre.

Egy közös barát bemutatta Mariot majdani feleségének, amikor a Spanyol Adventista Főiskolán tanultak a spanyolországi Sagunto-ban. Mario akkor 22 éves volt és másodéves teológiai hallgató, Maria pedig 19, és elsőéves hallgató.

Sok közös vonásuk volt. Mindketten Afrikában nőttek fel. Mario az Afrikához tartozó Zöld-foki Köztársaság szigetén született, ahol 18 évet élt, mielőtt 1973-ban kivándorolt volna Portugáliába. Maria szülei 27 évig éltek Angolában, majd Portugáliába költöztek, miután Angola 1975-ben elnyerte függetlenségét.

Ami ennél is fontosabb Mario és Mária hasonló teológiai nézeteket vallottak.

„Megismertem majdani feleségemet, és jó barátok lettünk” – mondta Mario egy interjúban.

A tanév vége felé azon kezdett el gondolkozni, hogy vajon Maria-e az, akit Isten neki szánt feleségül.

A Spanyol Főiskola csak két tanévet biztosított, így Marionak át kellett menni Franciaországba a Collonges-i egyetemre, hogy befejezze tanulmányait. Maria Spanyolországban maradt.

Miután az új iskolába költözött, Mario elkezdett imádkozni: „Istenem, szolgálni akarlak téged, és egy olyan feleséget szeretnék találni, aki hasonló misszionáriusi lelkülettel rendelkezik, hogy Téged szolgáljon.”

Miközben imádkozott, Mariára gondolt, és erős érzése volt, hogy ő lenne az. De nem volt teljesen biztos, ezért így imádkozott: „Istenem, ha azt akarod, hogy Maria legyen a feleségem, indítsd arra, hogy levelet írjon nekem.” Maria szempontjából ez egy lehetetlen imakérés volt, mert abban az időben a nők soha nem kezdeményeztek kapcsolatot férfiakkal.

Mario legnagyobb meglepetésére egy hét múlva egy baráti levelet kapott. Válaszként egy kedves és barátságos levelet írt és elmondta második lehetetlen imakérését:

„Uram, most az lenne magától értetődő, ha Maria válaszolna” – mondta. „Ő írt nekem és én barátságosan válaszoltam, de ha azt akarod, hogy a feleségem legyen, intézd úgy a dolgokat, hogy ne válaszoljon. Ez legyen a jel.”

Hetek teltek el, és nem jött válasz. A két fiatal nem beszélt és nem levelezett egymással, míg el nem kezdődött a következő tanév, és Maria el nem költözött a francia adventista egyetemre, hogy megkezdje harmadik évét. Mario és Maria hamarosan együtt kezdtek járni.

Egy nap aztán Mario megkérdezte Mariát – mert nagyon furdalta a kíváncsiság –, hogy miért nem válaszolt az utolsó levelére.

„Úgy éreztem, az egy nagyon rideg és formális levél volt, ezért nem válaszoltam. Mario megdöbbent ezen a válaszon. Alig hitte, amit hallott. Megkérdezte Mariát, megvan-e még az a levél. Maria előkereste a levelet, és elolvasták együtt. Éppen olyan meleg hangvételű és barátságos volt, amilyenre Mario emlékezett.

„Mi volt a gond ezzel, hogy nem válaszoltál? – tette fel a kérdést újra Mario. A lány nem tudta, mit mondjon. Most nem látott semmi olyasmit a levélben, ami akadályozta volna, hogy válaszoljon.

Mario ekkor elmondta neki a két ima történetét.

37 évvel később Mario még mindig biztos abban, hogy a megfelelő feleséget választotta.

Írta: Andrew McChesney, az Adventist Mission vezetője. Engedéllyel közölve

2017. július 12., szerda

Heti imacélok - július 9-16. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok  
(július 9-16.)

Tények röviden az SPD-ről: A Dél-Csendes-óceáni Divízió népesség szerint a legkisebb divízió, viszont egy főre itt jut a második legtöbb adventista. A divízió területén 17 ország található: Amerikai Szamoa, Ausztrália, Cook-szigetek, Fidzsi-szigetek, Francia Polinézia, Kiribati, Nauru, Új-Zéland, Niue, Norfolk-sziget, Pápua Új-Guinea, Pitcairn, Szamoa, Salamon-szigetek, Tokelau, Tonga, Tuvalu, Vanuatu, Wallis és Futuna-szigetek.

·       Az időeltolódás miatt, ez az egyetlen divízió, ahol egy nap lehetsz a mában és a tegnapban, vagy a mában és a holnapban. A népesség 39 millió fő, ebből 450,000 egyházunk tagja.

·      Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Csendes-óceáni szigetekért és a bevándorló népekért, ahol az egyház rohamosan növekszik. Imádkozzunk egyre több megtérésért és keresztségért!
·      Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Közép-nyugat Afrikai Divízióért, mivel hatalmas feladat elérni azokat az embereket, akik a 10/40-es ablak országaiban élnek.
·      Imakérés: Kérlek, imádkozzatok azokért az emberekért, akik a világi városi életet élik! Imádkozzunk azért, hogy az egyház tagjai megtalálják a módját arra, hogy elérjék őket. Ez a legnagyobb kihívás ebben a térségben.
·      Imakérés: Imádkozzunk az egyházért, hogy mindannyian vágyakozzunk a valódi ébredésre és reformációra, mely bibliai tényeken és alapelveken nyugszik, miközben a világiasság egyre erősebb és erősebb hatást gyakorol az emberekre és a kultúrákban szerte a világban.
·      Imakérés: Imádkozzunk a Dél-csendes-óceáni Divízió ifjúságáért, hogy Krisztus iránti szeretetük egyre csak növekedjen. Emellett imádkozzunk az adventista oktatásért ezen a térségben, hogy a misszionáriusok megfelelő kiképzésben részesülhessenek.

Magyar imacélok:
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a nyári táborok és a Missziókonferencia szervezéséért, hogy sok áldást jelentsenek a résztvevőknek és megújulást az egész egyháznak.

A gyülekezet, ami majdnem bezárt
- írta: Kenneth Fuliese lelkész

Ahogy Peni Leo lelkész belevágott a munkába Upolu szigetén, Samoán, hatalmas kihívásokkal került szembe. Siumuban, egy kis faluban, az emberek nem fogadták el az adventistákat és a lelkész nem végezhetett ott semmilyen hittérítő tevékenységet. A gyülekezet egy olyan területen állt, mely a Tafu család tulajdona volt. A család vitába keveredett a település urával – aki távoli rokonuk is volt -, aki el akarta venni tőlük a földet, és örökre bezárni a gyülekezetet.

A gyülekezet tagjai imádkoztak és böjtöltek, rábízva ezeket a problémákat Istenre, és bízva abban, hogy Isten gondját fogja viselni az ő egyházának. Több tárgyalás után, a Tafu család megnyerte a pert és megtarthatták a földet. Csodálatos módon az is kiderült, hogy főnöki cím jogosan a Tafu család közvetlen rokonaira terjed csak ki. Fantasztikus válasz volt ez az imákra!

Az ítélet óta a gyülekezet elnyerte Siumu főtanácsának a bizalmát.

A falubeliekkel is javult a kapcsolat, így a siumui gyülekezet már a helyi közösségben is szolgálhatott. A tavalyi évben befejeződött az új gyülekezeti épület építése, melyet a helyi vének tanácsa is hivatalosan elismert. Peni lelkészt beiktatták a falu szolgálattevőjeként, lehetőséget adva neki arra, hogy bibliaórákat tartson, missziós programokat szervezzen, és meglátogassa bármelyik családot a városban. Nem sokkal ezen történések után, huszonhat drága lélek adta át életét Krisztusnak, és megkeresztelkedtek. Közülük történetesen az egyik a falusi főtanács tagja volt!

Peni lelkész és a gyülekezet tagjai továbbra is hálaadással és imádsággal dicsérik Istent, átadva minden aggodalmukat Isten kezébe, mert Ő soha nem hagyta őket cserben.


2017. július 4., kedd

Heti imacélok - július 2-9. IZGALMAS TAPASZTALAT - MAGYAR IMACÉLOK

Heti imacélok
(július 2-9.)

Tények röviden a WAD-ról: A Közép-Nyugat Afrikai Divízióhoz 22 ország tartozik, melyek a következők: Benin, Burkina Faso, Zöld-foki Köztársaság, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongó, Elefántcsontpart, Egyenlítői Guinea, Gabon, Gambia, Ghána, Guinea, Bissau-Guinea, Libéria, Mali, Mauritánia, Niger, Nigéria, Szenegál, Sierra Leone és Togo. A WAD területén 250 millió ember él, ebből 700.000-en tagjai az egyháznak. Négy fő nyelvet beszélnek ebben a térségben: francia, angol, portugál és spanyol.

·      Imakérés: Kérlek, imádkozzatok Elie D. Wick-Dido divízióelnökért, Kingsley C. Anonaba titkárért és Emmanuel S. D. Manu pénztárosért. Imádkozzunk az unió vezetőiért, a helyi misszióért és a lelkészekért.
·      Imakérés: Kérlek, imádkozzatok a Közép-Nyugat Afrikai Divízióért, mivel hatalmas feladat elérni azokat az embereket, akik a 10/40-es ablak országaiban élnek.
·      Imakérés: Kérlek imádkozzatok a WAD evangelizációs törekvéseiért, hogy 2020-ra megkétszereződhessen a tagok száma. Annak érdekében, hogy ez sikerüljön, 2018-ban 20 000 evangelizációs sorozat megtartását tervezik divízió-szerte, a világ összes tájáról érkező előadókkal.
·      Imakérés: Imádkozzunk azért, hogy beteljesedhessen a Teljes Tagbevonás a szolgálatba, szomszédaink és barátaink meghívásával, hogy meghallhassák a jó hírt az Úr közeli eljöveteléről.
·      Imakérés: Imádkozzunk azért, hogy a világ ezen területein megtörjön a gonosz lelkek által fenntartott, sűrű sötétség, és a varázslással való foglalkozás! Imádkozzunk, hogy azok a tagok, akik még nem szakadtak el teljesen ezektől a dolgoktól, képesek legyenek eltávolodni a sötétségtől és kapaszkodjanak Krisztus erős karjába!
·      Imakérés: Imádkozzunk, hogy fiatalok serege álljon készen Krisztus szolgálatára!

Magyar imacélok:
·       Imakérés: Kérünk, imádkozzatok a nyári táborok és a Missziókonferencia szervezéséért, hogy sok áldást jelentsenek a résztvevőknek és megújulást az egész egyháznak
·      Hálás beszámoló: Vasárnap véget ért a Találkozás Jézussal tábor. A több mint 200 résztvevő sok áldásban részesült az áhítatok, közösségformáló programok és kirándulások alkalmain. Hálásak vagyunk a két keresztségért és a nyolc keresztségi döntésért egyaránt.

Álmomban két misszionáriust láttam– írta: Kamil Metz
Liz lázasan dolgozott Houstonban, Texas állambeli otthonában, amikor valami azt súgta neki, hogy álljon meg egy pillanatra. Csak ekkor hallotta, hogy kopogtatnak az ajtón.

Ám amikor kinyitotta az ajtót, nem látott ott senkit. David Pano már elhagyta a verandát, és sietve ment a következő házhoz. Liz, amikor meglátta távolodó alakját, utána szólt. David meghallotta, és visszafordult.
Mosolyogva átnyújtott neki egy GLOW kiadványt.

„Ez a Jehova tanúitól való?” - kérdezte Liz.

David biztosította róla, hogy nem, ez csupán egy keresztény folyóirat.

Lizből hirtelen áradni kezdett a szó: „Kiráz a hideg! Nem olyan régen volt egy álom. Ebben az álomban láttam két bizonyságtevőt, akik az evangéliumot hirdették, és az én házamhoz jöttek könyvekkel. Én pedig tudtam, hogy nem Jehova Tanúi.”

David, aki misszionárius volt és szerkesztőasszisztensként dolgozott  a Hetednapi Adventista Egyház Michiganbeli területénél, örömmel hallgatta az álomról szóló történetet. Egyetlen ponton nem stimmelt a történet: csak ő volt ott egyedül.

Ebben a pillanatban  lépett oda hozzá Taylor Hinkle, aki lelkész és tanító volt a Nagy Tavak Adventista Akadémián, Michiganben. Éppen kifogyott a GLOW folyóiratokból az utca másik oldalán, így vissza kellett jönnie Davidhez egy újabb adagért. Így már két misszionárius állt az ajtóban!
Liz ránézett Davidre és Taylorra.

„Hiszem, hogy ez egy isteni jel” – mondta. „Álmomban láttam két misszionáriust, akik az ajtómban álltak és reményt adtak nekem. Hallottam egy mennyei hangot, amely ezt mondja: Ez a te utolsó esélyed. Nemsokára visszajövök!”

„Kérlek, imádkozzatok értem!” – mondta. „Szükségem van Jézusra az életemben.”

A két fiatal misszionárius, akik ajtóról ajtóra jártak társaikkal a GYC éves gyűlései alkalmából, Houstonban, 2016 december 30-án, örömmel imádkoztak vele. Liz elhatározta, hogy bibliaórákat fog venni a helyi gyülekezetben.

Isten elküldi embereit a remény bizonyságtevőiként ebbe a sötét és komor világba, hogy megismertessék a lelkeket a Remény Forrásával. Az Adventista Egyház egyik alapítója, Ellen G. White ezt írta: „Szolgálnunk kell a kétségbeesettet, reményt kell keltenünk a reménytelenben.” (Jézus élete. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 289. o.). Miért ne szeretnénk ma a remény szolgáivá válni Jézusért?